Nagycsoportosok óvodai búcsúztatója

Június 6 -án pénteken búcsúztak a nagycsoportosok óvodánktól. A tornateremben megtartott búcsúzó ünnepségen először az óvodavezető Hujber Jánosné köszöntötte a vendégeket, majd pár kedves szóval búcsúzott a jelenlévő óvódásoktól. Ezután a Napocska csoport középsősei búcsúztatták az iskolába készülőket. Majd a Margaréta, Maci és végül a Csiga csoport nagycsoportosaitól láthattak kedves kis összeállítást a meghívott szülők, tanítók és városi vezetők. Hallhattunk egy egész évet átölelő verses, körjátékos műsort, majd az óvodából iskolába  lépő gyerekek életét, gondolatait megjelenítő verseket, énekeket, végül pedig egy hagyományos pünkösdölést láthattunk. A közös műsor után a leendő első osztályosok saját csoportszobáikban folytatták az ünneplést. A szülők, gyerekek, óvónők és dadusok kötetlenül beszélgethettek és sütizhettek az utolsó együtt töltött délutánon. Reméljük, hogy felejthetetlen, bensőséges és élményekben gazdag óvodai évekre emlékeznek majd az iskolába lépő gyermekek e kedves délutánt követően.

búcsúzó