A Népmese Napja

2015. szeptember 30-án a Népmese Napja alkalmából a Kompanik Zsófia Óvoda óvodapedagógusai egy meglepetésműsorral kedveskedtek a gyermekek számára. Feldolgozandó történetként „A Szállást kérő róka”című mesére esett a választás.

A mesét előkészítő próbák során folyamatosan finomítottuk, formáltuk a mese eredeti történetét. A díszlet és a jelmezek megtervezése, kialakítása közben mindenki hozzáfűzte egyéni gondolatait, ötleteit ezzel is elősegítve a mese mondanivalójának még könnyebb „közvetítését”az apró nézőközönség felé.

Az óvodai csoportos foglalkozások során mindig említést teszünk az éppen aktuális évközi hagyományőrző ünnepekről, jeles napokról, ezért a kisgyermekek közül többen sejtették, hogy mesedramatizálást fognak látni.

A tornateremben a választott meséhez illő, annak hangulatát visszatükröző díszlet várta a folyamatosan érkező csoportokat. A mesélő bevezető soraival indult a történet eseménye, majd ezt követően megjelentek az óvodapedagógusok által alakított, jelmezbe bújt meseszereplők. Nagyon érdekes volt látni, ahogy a kisgyerekek egymás után fedezték fel a jelmez alatt saját óvó nénijüket. A felismerés nagy izgalommal töltötte el őket.

Az óvodások, bölcsődések a dramatizálás közben sorra felvették az ilyenkor szokásos magatartást, amelyben a figyelmen, a merengésen kívül benne van az is, hogy a gyermek kilép a hétköznapokból, várja a rendkívülit, a különöset, a csodálatosat. Az átélés mértékét növelte, hogy a mesemondó alkalomadtán egy-egy kérdéssel vonta be a kisgyermekeket a mese cselekményének továbblendítésébe. A képzeletük aktívan közreműködött a mese néhány jelenetében, amikor a cselekmény egy-egy rövid pillanatig a paraván mögött zajlott tovább. A mesedramatizálás végén jelmezesen felvonulva óriási tapssal jutalmaztak meg minket a gyerekek.

Mindannyian nagyon élvezték az előadást, örömteli pillanatokkal sikerült őket megajándékoznunk!

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA