EGÉSZSÉGHÉT A KOMPANIK ZSÓFIA ÓVODÁBAN

A hagyományokhoz híven idén is november hónapban szerveztük meg az egészséghetet az óvodánkban 2015. november 16-20-ig. Az egészséget érintő fontosabb tudnivalókat, tényeket minden csoport egyénileg, a saját elképzelése alapján valósította meg. A mi csoportunkban (Katica csoport) a következőképpen dolgoztuk fel az egészség témakörét az adott héten:

Hétfőn az emberi testet ábrázoló nyomdázás során elevenítettük fel és neveztük meg a testrészeket a kisfiú és kislány alak formájában, melyet aztán mindenki önállóan, az évszaknak megfelelően látott el ruhadarabokkal. Majd találós kérdéseket tettünk fel a különböző testrészekre vonatkozóan, amit kibővítettünk ehhez illő mesével (Marék Veronika: A csúnya kislány), mondókával.

A keddi napon a fogápolás témakörét jártuk körbe (mikor, milyen módon, hány alkalommal tisztítjuk meg a fogainkat, mikor, hol, kivel, milyen gyakorisággal szükséges ellenőriztetnünk fogainkat?). Ehhez kapcsolódóan definiáltuk az „egészséges” és „egészségtelen” szavak jelentését és válogattunk mindkét csoportba tartozó ételeket, italokat, melyből plakát is készült, valamint a témát lezárva Hanna Künzel – Günter Schmitz: Fognyűvő manócska c. meséjét hallgatták meg az óvodások.

Szerdánként van a csoportunk tornafoglalkozása, ezért délelőttre kinti programot terveztünk a friss levegőre. Néhány szülő segítségével a Várcsárda melletti játszótérre kirándultunk. A jó időnek köszönhetően az egész délelőttöt sikerült a szabadban töltenünk, tízóraira pedig egészséges falatokat (alma, körte, szőlő, sárgarépa, aszalt alma, aszalt szilva) vittünk magunkkal, melyet jóízűen fogyasztottak el a gyerekek.

Csütörtökön Kupovits Renáta védőnő érkezett a csoportunkba, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról beszélt a gyermekeknek, melyhez az Alma együttes Szuperkuka c. zenés videó felvételt mutatta be, hogy még emlékezetesebbé tegye a gyermekek számára az elhangzottakat. Mindezt követően az érzékszerveket érintő játék következett. Az érzékszervek valamint az érzékletek által nyújtott észlelésre alapoztuk a különböző formájú, illatú, tapintású, hangú tárgyak, eszközök felismerését. Az érzékszervekkel történő megismerés után bekötött szemmel kellett a gyermekeknek megnevezni, mit tartanak éppen a kezükben. Igazán érdekes és izgalmas volt a gyermekek számára a játék. Ezen a napon a rendszeres gyümölcsfogyasztáson kívül az egyik szülő jóvoltából megkóstolhattuk a birsalmasajtot is.

Az egészséghét befejező napján, pénteken összefoglaltuk a történteket, valamint az előző napok főbb jellemzőit gyűjtöttük össze a korábban hallottakról. Ezt követően gyümölcssalátát készítettünk, ami nagyon ízlett a gyermekeknek.

Ezúton szeretnénk megköszönni a csoportunkba járó gyermekek szüleinek – akik bármilyen módon hozzájárultak (gyümölcs, zöldség), illetve segítettek (gyermekek kísérése), hogy a hét a tervezett módon kerülhessen megrendezésre.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

DIGITAL CAMERA DIGITAL CAMERA DIGITAL CAMERA 20151120_091208 20151120_091511 20151120_092554