CSALÁDI NAP ÉS PROJEKTZÁRÓ AZ ÓVODÁBAN

2016. május 28-án tartotta meg az intézmény a hagyományosnak nevezhető Családi Napját. A rendezvény megszokottnak korántsem volt mondható, mivel egyben egy megvalósult pályázati alapú projekt is lezárásra került. A pályázat a tanköteles korú kisgyermekek számára lett meghirdetve néphagyomány ápolás, tehetséggondozás címmel. A pályázaton belül három kis csoport munkálkodott a nevelési év során.

A rendezvény az udvaron Végh László polgármester Úr és Hujber Jánosné intézményvezető köszöntő szavaival vette kezdetét. Ezt követően az épület galériájában Varga Károlyné műhelyvezető állította ki az „Ügyes Kezek” tehetséggondozó műhely kis növendékeinek a munkáit. Az óvodapedagógus röviden bemutatta az elkészült alkotásokat, megfogalmazta az elért eredményeket.

Mindeközben párhuzamosan az udvaron kézműves foglalkozásokra, versenyekre nyílt lehetőség (arcfestés, buborékfújók készítése, színezés, tájfutó verseny értékes ajándékokkal stb.). Nagyon kedves színfoltjává váltak a programnak Papp Lászlóné (Andi óvó néni) házi tyúkjai, melyeket a gyermekek szabadon megsimogathattak, megetethettek.

Az udvaron számtalan játékszer, játékeszköz szabad használatára nyílt lehetősége az óvodásoknak, valamint a résztvevő családok gyermekeinek. A program ideje alatt pogácsával, sörkiflivel, üdítővel, kávéval kínáltuk a vendégeket.

A projekt témájához szorosan kötődve hívtuk meg a Nyirettyű zenekart, melynek tagjai az óvoda májusfájának kitáncolásához húzták a talpalávalót. A táncházat követően bőséges ebédet kínáltunk, ami bográcsgulyás volt kenyérrel.

Délután a tornaterem adott helyszínt a másik két tehetségműhely bemutatójának. Elsőként a Kizmus Tamásné által vezetett zeneovi foglalkozás került lebonyolításra, amit a játékos torna követett Kustos-Gersits Anita irányításával.

A rendezvény igazán tartalmasra sikerült, mindenki számára a szórakozási lehetőségek széles választékát nyújtotta a programok által.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

ovi2016. családinap2 ovi2016. családinap3 ovi2016. családinap4 ovi2016. családinap5 ovi2016. családinap6 ovi2016. családinap7 ovi2016. családinap8 ovi2016. családinap9 ovi2016. családinap10 ovi2016. családinap11 ovi2016. családinap12 ovi2016. családinap13 ovi2016. családinap14 ovi2016. családinap15 ovi2016. családinap16 ovi2016. családinap17 ovi2016. családinap18 ovi2016. családinap19 ovi2016. családinap20 ovi2016. családinap21 ovi2016. családinap22 ovi2016. családinap23 ovi2016. családinap24