Ovi tábor

OVI TÁBOR 
Első nap

(2017. június 19 – 21.)

Az ovi tábor első napján 34 kisgyermek gyülekezett az óvodában. Az izgatott kis csapat a kísérőkkel együtt igyekezett a vasútállomásra. Nagy izgalommal vártuk a vonatunkat, amely a Balaton felé vitt minket. Rövid vonatozás után Balatongyörökön szálltunk le, ahol már várt minket kísérőnk, Vali óvó néni. Első utunk az Iciripiciri Óvodába vezetett. Itt már nagy örömmel vártak minket a helyi óvó nénik és gyerekek. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, majd megreggeliztünk az árnyas fák alatt. Ezután a sümegi és györöki gyerekek hamar összebarátkoztak és együtt játszottak a hangulatos óvoda udvarán. A vidám játék után a tópartra vezetett utunk, ahol elfogyasztottuk az ebédünket. Innen a „Mezítlábas” parkba, a Kneipp – ösvényre indultunk. Cipőinket levetve először a vizes taposót próbáltuk ki, amely a Balaton vízét használja.  A nagy melegben mindenkinek jólesett a hűsítő vízben lépkedni. Ezt követően a száraz taposón mentünk végig. Lábaink természetes masszázsáról a változatos anyagból készült kövek, az eltérő tulajdonságú burkolatok gondoskodtak. Megtapasztalhattuk milyen érzés a nagyobb, meleg köveken és a kisebb folyami kavicsokon, faburkolaton stb. járni. Ez az Élménysétány nagy tetszést váltott ki mindannyiunkból, hiszen sokan most próbálhattunk ki ilyet először. Ezután a kis csapat a várva várt fagyizó felé vette az irányt. A gyerekek nagy örömmel válogattak a színes fagylalt kavalkádból. A fagyizás után jutott még idő és energia a tóparti játszótér kipróbálására is. Végül a balatongyöröki mólón sétálva gyönyörködhettünk a jellegzetes balatoni panorámában, a mellettünk úszó kacsákban, kicsit távolabban a vitorlásokban. Kora délután elfáradva, de élményekben gazdagon vonatoztunk vissza Sümegre.

Lentsné Gáspár Hajnalka
óvodapedagógus

 

 


Ovitábor
Második nap

Ovitáborunk második napján buszos kirándulást szerveztünk Bazsira és Sümegprágára. A gyerekek izgatottan várták, hogy felszállhassanak a buszra, mely hamar odaért Bazsira, ahol várt minket a helyi Önkormányzat munkatársa és megmutatta nekünk Simon István szülőházát. Megtekinthettük a sok régi, népi használati tárgyat és felolvastuk Simon István egyik gyermekeknek is szóló szép versét, a Mirzát. Szabó János a helyi gazdaságba is elkalauzolt minket. Az uborka- és babültetvény mellett,- a gyerekek nagy örömére- még  kiscicákat és disznókat, malacokat is láthattunk. Köszönjük a falu szíves vendéglátását, hiszen a szép élmények mellett még a saját készítésű almalevüket is megkóstolhattuk. Kirándulásunkat Sümegprágán folytattuk, ahol az óvodában fogyaszthattuk el a finom ebédet. Köszönjük az ott dolgozók segítségét és a lehetőséget, hogy a játszóudvarukat is használhattuk! Ebéd után egy kis csendes pihenőt tartottunk. Az árnyas fák alá leheveredve, egy szép mesét hallgatva ejtőztünk egy kicsit. A busz indulásáig még kihasználtuk a nagy játszóudvar adta lehetőségeket. A nagy kánikula ellenére nagyon jól érezhették magukat, sok, szép élménnyel gazdagodhattak kis „táborozóink”.

Kizmusné Kulcsár Gyöngyi
óvodapedagógus