Zene világnapja

Óvodánk minden évben megemlékezik a jeles napokról. Október 1-jén a zene világnapját ünnepeljük. Ezen alkalomból a Városi Zeneiskola több helyszínen rendezett koncertet. A rendezvényen több óvodai csoportunk is részt vett, gyermekeink nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást. Célunk, hogy gyermekeink megszeressék a zenét, hogy szívesen hallgassanak komolyzenei darabokat, világi és népdalokat is egyaránt. Ezen a napon még nagyobb hangsúlyt fektettünk a zene fontosságára.  Rajzoltunk, színeztünk, hangszereket válogattunk, csoportosítottunk. Minden gyermek elkészítette a saját csörgő dobját, s az ünnep zárásaként egy kisebb ritmuszenekart alakítottunk, ahol közösen megszólaltattuk a szeptemberben elsajátított dalainkat természetesen a hangszerek kíséretével.

Takács Zsuzsanna
óvodapedagógus