MADARAK ÉS FÁK NAPJA ÓVODÁNKBAN

Ebben a nevelési évben is nagy odafigyeléssel készültek gyermekcsoportjainkban a gyerekek az óvó nénikkel közösen a Madarak és fák napjára. Kirándulásokat terveztünk a közeli erdőbe, parkba, ahol a gyerekek is gyönyörködhetnek a madarak hangjában, mozgásában. Az érdeklődő ovisok pedig részt vettek az óvodaudvaron, Varga Júlia természetvédelmi mérnök, madárgyűrűző által tartott madárfészek, madártojás és odú bemutatón. A gyerekek megismerkedhettek a madárgyűrűzés eszközeivel, fontosságával, madárvédelemmel és a madarak életmódbeli sajátosságaival.  Udvarunkon két éve alakítottunk ki egy olyan tanösvényt, ahol többféle odút helyeztünk ki, melyek ellenőrzésekor szomorúan állapítottuk meg, hogy idén nem népesült be egyetlen egy sem.

Óvodánkban nagy gondot fordítunk a kis tollas barátaink téli és nyári védelmére, hiszen 2015-től a Madárbarát óvoda címet is magunkénak mondhatjuk. A zord téli napokban folyamatosan etettük, míg a meleg napokan itatjuk óvodánk udvarán fészkelő madarakat. Az elmúlt napokban minden gyermekcsoportunkban barkácsoltak, festegettek különböző madárkákat, fákat a gyerekek, elsősorban hulladék papírokat felhasználva, ezzel is hangot adva az óvodánkban folyó környezetvédelmi tevékenységnek. Ovigalériánkban pedig a reggel érkezőket madárcsicsergés fogadta, ezzel is felhívtuk a gyerekek és a szüleik figyelmét a jeles napra.

Immár háromszoros Zöld Óvoda címre pályázik idén az intézményünk, így kiemelt figyelmet fordítunk a Zöld jeles napok megünneplésére. Odafigyelünk a mindennapjainkban is a hulladék mennyiségének csökkentésére, takarékosságra, az újrahasznosítás jelentőségére és erre neveljük a kis óvodásainkat is.

Vargáné Szita Beáta
óvodapedagógus
Csiga csoport