ÁLLATOK VILÁGNAPJA

Óvodánkban a hagyományos ünnepek mellett jelentős szerepet kapnak a Zöld ünnepek. Október 4. az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe, ekkor tartjuk az Állatok világnapját.  Csoportunkban, a Napocska csoportban, ezt a témát több napon keresztül dolgoztuk fel egy projekt keretében. Az állatok a gyerekek kedvencei, sokat érdeklődnek irántuk, utánozzák hangjukat, mozgásukat. Játékos formában gazdagítottuk ismereteiket az állatok életéről, védelméről. Megépítettük az állatok élőhelyét, csoportosítottuk őket táplálkozási szokásaik alapján, (ragadozók, növényevők stb.) fajok szerint (emlősök, madarak stb.). Játékállatokat helyeztünk el a megfelelő csoportba, a megfelelő lakóhelyre, kialakítottuk a téli álmot alvó állatok otthonát, valamint megnéztük földgömbön a költöző madarak vonulási útvonalát. Élményszerzésként sétát szerveztünk a vár környékére, ahol az állatokat természetes környezetben is megfigyeltük.                                                        

Zenés tevékenységeinkben is az állatok voltak a főszereplők, körjátékaink során többnyire fogójátékokban jelenítettük meg őket. Zenekart alakítottunk, hangszerekkel kísértük az Én elmentem a vásárba c. dalt. Az állatok hangjának utánzása vidámságot varázsolt a délelőttbe.  Az aranyostarajos kiskakas c. mesét dramatizáltuk, jelmezbe bújva szívesen vállalkoztak a szerepre. Állatos verseinket, dalainkat felidéztük ábrázolási tevékenységeink közben is. Rajzoltunk lovakat, kutyát, cicát, madarakat, vágás- ragasztás technikáját alkalmazva sünis képet készítettünk, ezeket dekorációként használtunk fel. A projekt zárásaként linzert sütöttünk, a tészta kiszúrásához állatfigurás szaggatót használtunk. Élményekben és tevékenységekben gazdag napokat töltöttünk el.

 

Szántó Ferencné

óvodapedagógus