A VÍZ VILÁGNAPJA ÓVODÁNKBAN

Óvodánkban a – hagyományoknak megfelelően – az idei nevelési évben is felelevenítettük a vízzel kapcsolatos ismereteket. Sok-sok új és régi információ került elő, hiszen már kiscsoportos koruk óta beszélgetünk a víz fontosságáról, a víz takarékos használatát is kihangsúlyozzunk nap, mint nap. Ezen a héten a foglalkozásaink is a víz jegyében teltek. Kísérletek segítségével megismertük a víz tulajdonságait, mesék-versek meghallgatásával sok hasznos dolgot megtanultak a vízzel való takarékosságról, a víz sokoldalú felhasználásáról, védelméről stb.

Halakat festettünk, „vizes” képeket készítettünk, tavakat, vízesést építettünk a csoportszobában kockák, kagylók, műanyag állatkák felhasználásával. Mozgásos játék segítségével érzékeltettük illetve „tanultuk” meg a víz körforgását. Kisfilmeket is néztünk ebben a témában.

Március 22-én a „Happy hét” lezárásaként, „Kincsünk a víz” című játékos vetélkedőn vettek részt a gyermekek. Ezen a napon mindenki kék pólóban érkezett az óvodába. 7 állomást jelöltünk ki az óvoda udvarán, a feladatok végrehajtásánál a gyermekek ügyességére, gyorsaságára is szükség volt. Azonban voltak olyan állomások ahol a ritmusérzék, a zenére való mozgás /tánc/ volt a főszereplő, valamint számot adhattak az előző napokban szerzett ismereteikről is. Óvodánk minden csoportja sikeresen teljesítette mind a hét állomás feladatát. A vetélkedő végén a közös vízivás következett, óvodánk összes gyermeke egyszerre kortyolt a poharából.

A program zárásaként közösen csepp alakzatba rendeződtünk, amelyről drónnal készült felvétel. Megemlítsük, hogy ki készítette?

Úgy gondolom, mindenki számára kellemes és tanulságos hét volt, hiszen a játékos feladatok teljesítése során tudásuk és ismereteik is bővültek. A feladatok végrehajtása is izgalmas és szórakoztató volt a gyermekek számára.

 

                                                                                       

Bécsiné Ruzsa Krisztina

óvodapedagógus