jún 03

Zsófia Napok 2013.

Óvodánk alapítójára és névadójára, Kompanik Zsófiára emlékeztünk 2013. május 15-16-17-én.

Ügyes óvodásaink már az ünnepség előtti héten lerajzolták a régi, és az új óvodájukat. A szép alkotásokat a galériában állítottuk ki. A rajzok születése közben alkalmunk nyílt a gyerekekkel beszélgetni Kompanik Zsófiáról, az óvodánkról, az összetartozásról és az emlékezés fontosságáról.

Május 14-én nagycsoportosaink (Csiga és Cirmi csoport) virágokkal ellátogattak Kompanik Zsófia sírjához.

Május 15-én a Zsófia napok ünnepségsorozatát városunk polgármestere Rátosi Ferenc nyitotta meg. A vendégek köszöntése után az óvodapedagógusok énekkara egy tavaszi dalcsokorral örvendeztette meg a gyerekeket. A Katica, Napocska, Maci, és Hétszínvirág csoport gyermekei adtak ízelítőt az óvodában megismert versekből, énekekből. A  nap zárásaként a „Lusta nyulacska” című bábjátékot mutatták be az óvónők a gyerekek nagy örömére.

Május 16-án ünnepségsorozatunk második napján ZÖLD NAPOT tartottunk.

A csoportszobákban berendezett „állomásokat” körbejárhatták a gyerekek.

–          Beszélgettek a szelektív hulladékgyűjtésről, a védett növényekről, gyógynövényekről, a víztakarékosság fontosságáról.

–          A következő csoportban az évszakok felismerése után felsorolták jellemzőiket.

–          A harmadik „állomáson” gyümölcsöket ismertek fel bekötött szemmel, majd egészséges, és egészségtelen csoportosításban képeket válogattak.

–          A negyedik csoportban képek segítségével háziállatokat kellet felismerniük a gyerekeknek, majd párosítani az állatokat kicsinyeikkel. Beszélgettek az állatok védelmének fontosságáról, és az állattartás felelősségéről.

A ZÖLD NAPOT „teljesítő”minden csoport gyümölcskosarat kapott a szülők jóvoltából. A nap zárásaként gyümölcsöket, zöldségféléket kóstolgathattak, ropogtathattak a gyerekek.

Május 17-én a Zsófia Napok záró programjaként kirándulni indult az óvoda minden csoportja. A fenyves erdő mellett fekvő ligetes, murvás gödörben gyűjtögettek, bogarásztak a gyerekek. Nagyítók segítségével közelebbről megvizsgálhatták a növényeket, pókokat, hangyákat, csigákat. Nagy élmény volt!

A rendezvénysorozat sok ismerettel, élménnyel gazdagította a gyerekeket, felnőtteket egyaránt.

A jól sikerült tartalmas három napnak köszönhetően szeretnénk a Zsófia Napokkal óvodánkban hagyományt teremteni.

 

jún 03

Gyermeknap 2013. május 24.

Gyermeknapi meglepetés a középső- és nagycsoportos gyermekek számára a várba történő kirándulás volt.

 A kicsik a vár tövében lévő állatsimogatóhoz, és a kocsi múzeumba látogattak el.

Nagy izgalommal indultunk el, hátizsákkal a hátunkon és persze szülői kísérettel a várhegy megmászására.

A várba érve ragyogott a gyerekek szeme a sok szép látnivalótól, (felvonóhíd, kovácsműhely, tábori konyha, magas tornyok). Nagy próbatétel volt ez a kicsit bátortalanabb gyermekek számára is, de szép élményt jelentett mindenkinek. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor az egyik kiállító teremben szembesültek saját készítésű rajzaikkal, melyeket az „Időutazás a várban” címmel meghirdetett rajzpályázatra készítettek. Kitörő örömmel, és csodálkozással tekintették meg a vár csodálatosan elkészített makettjét is, az ólomkatonákkal, ágyúkkal, fegyverekkel.

A kirándulás egyik várva-várt eseménye volt, mikor elővették a hátizsákjukból az enni-innivalót és jóízűen elfogyasztották, illetve megkínálgatták egymást.

A nap befejezéseképpen „hadiösvényen” tértünk vissza az óvodába, amelynek megtétele még a felnőtt számára is kihívást jelentett.

máj 18

III. Ovi Olimpia 2013

Óvodánk szervezte a III. Ovi olimpiát 2013. május 10-én

 

Madarak-fák napján került megrendezésre a III. Ovi Olimpia Sümegen, a vár tövében.

Az első játékot a Sümegprágai Óvoda szervezte 2009. októberében, onnan indult el a vándorkupa. A részt vevők meghatároztak bizonyos szabályokat a további játékokkal kapcsolatban:

–          A következő olimpiát mindig az első helyet elért csapat óvodája szervezi.

–         A szervező óvoda csapata részt vesz a játékban, de az értékelésből kimarad.

Elsőként a Sümegcsehi Óvoda csapata nyerte meg a játékot, tehát ők szervezték a következőt  2012. április 20-án. A kupát óvodánk Katica csoportja elhozta tőlük, így most rajtunk volt a sor a szervezésben.

8 óvoda 12 csapata jelentkezet a játékra és indult  az első hely és a kupa megszerzéséért: Kehida 2 csapattal, Zalacsány, Zalaszántó, Sümegcsehi 2 csapattal, Sümegprága 2 csapattal, Lesenceistvánd, Káptalanfa és Sümeg 2 csapattal.

Reggel 730-tól érkeztek  a gyermekek az óvodába, ahol finom reggelivel vártuk őket. Az étkezés után Rátosi Ferenc polgármester úr megnyitotta a rendezvényt. A gyermekek izgatottan és lelkesen indultak a vár tövében elhelyezett állomásokra, ahol különböző játékos feladatok várták őket. Az olimpia a mozgáson kívül az egészséges életmódról, a környezetismeretről- és védelemről, mesék, dalok ismeretéről szólt. A csapatok jókedvvel járták végig az útvonalukat, miközben sok érdekességet láttak és tapasztaltak.

Papp Imre várkapitány úr  lovagi tornára, majd azt követően ebédre invitálta az olimpia minden résztvevőjét. Közben  megtörtént a játék eredményeinek összesítése és kiderült, hogy ki viszi el a kupát és ki nyeri a tortákat.

A lovagi torna után került sor az eredmény kihirdetésére.

Az első helyre került Lesenceistvánd „Micimackó” csapata, a második Sümegcsehi  „A Föld gyermekei” csapata,  a harmadik pedig Kehida  „6 lábú oroszlánok” csapata.

A fő cél megvalósult. A visszajelzésekből, a gyermekekről láthattuk, hogy mindenki jól érezte magát és még az időjárás is kitűnő volt.

Rendezvényünk szervezéséhez és lebonyolításához segítséget és támogatást is kaptunk, melyet ezúton is köszönünk!

Sümeg Város Önkormányzata

Papp Imre Várkapitány és családja

Máltai Szertetszolgálat helyi csoportja

Simon István Sarvaly ZRT

Farkas Béla

Remete József

Nemes Húsbolt

Közszolgáltató Kft.

Az óvoda szülői szervezete és a szülők közössége

 

 

 

 

ápr 05

Húsvét az óvodában

Idén ugyan még téli arcát mutatta a táj, mégis az egyik legszebb tavaszi ünnepre, a húsvétra

készülődtünk óvodánkban.

A szorgos kis gyermekkezek gyönyörű húsvéti képeket, ablakdíszeket, hímes tojásokat

készítettek, melyekkel az óvodánk folyosóin, csoportszobáiban vidám, tavaszi hangulatot

varázsoltak. Izgatottan vártuk az óvodai húsvétot, melynek megünneplése a hagyományoknak

megfelelően történt.

Gyermekcsoportjainkban közösen fogyasztottuk el a hagyományos húsvéti reggelit, majd

óvodásaink izgatottan keresték a húsvéti ajándékaikat az épület folyosóin, tornatermében.

A keresgélésnek meg is lett az eredménye, hisz mindenki sok ajándékkal térhetett vissza

csoportszobájába. A nap kedves színfoltja a locsolkodás volt. Elsőként a saját csoportunk

legénykéi locsolták meg a kislányokat egy kedves locsolóvers elmondása után. Lánykáink

pedig otthonról hozott cukorkával köszönték meg ezt a fiúknak. Nem feledkeztünk meg a

másik csoportba járó kislányokról sem.

Vidám délelőttöt töltöttünk ma óvodánkban.

Vargáné Szita Beáta

óvodapedagógus

 

Már 26

A TAVASZI OVI GALÉRIA MEGNYITÁSA

A meteorológiai tavasz első napján került sor a TAVASZI OVI
GALÉRIA megnyitására a napocska csoport szervezésében és
közreműködésével. A megújult galéria első kiállító vendége
Vargáné Németh Judit az óvoda óvodapedagógusa, aki gobelinjeit
mutatja be az érdeklődőknek. Természetesen a gyermekek tavaszi
alkotásai láthatók a galériában. Gersits Anita óvodapedagógus
köszöntötte az ünnepségen megjelent vendégeket, majd néhány
mondatban összefoglalta a tavasz, mint évszak jellemzőit. A napocska
csoport gyermekei tavaszi versekkel, dalokkal nyitották meg a
kiállítást. Vargáné Németh Judit mesélt a gyermekeknek arról,
hogy hogyan szerette meg ezt a hobbyt, valamint beszélt a gobelin
készítés fortélyairól, eszközeiről. Az ünnepség végén a rendezők
megvendégelték társaikat, majd közösen megtekintették a kiállítást.

Már 17

Március 15-ei ünnepség az óvodában

Az idén is lázasan készülődtek az óvodások erre a szép tavaszi ünnepre. Zászlókat-kokárdákat festettek, huszárokat – pártás magyar lányokat színeztek. Várat készítettek WC papír gurigákból, kartonpapírból. Az ünnepség napján minden kisgyerek ünnepi ruhában érkezett az óvodába, ruháján ott díszlett a nemzetiszínű kokárda. A megemlékezés 9:30-kor a tornateremben kezdődött. 1848-as indulókra vonultak be, ahol óvodánk vezetője Hujber Jánosné röviden beszélt e nap történelmi jelentőségéről, természetesen a gyerekek nyelvén. Majd közösen elmondták a Nemzeti dal első két versszakát. Utána minden kisgyerek együtt vonult végig a tornateremben huszár dalokat énekelve, zászlókat lengetve. Végül az óvónénik alkalmi kórusa ’48-as dalokat énekelt a gyerekeknek. Az ünnepség után minden csoport a vele szomszédos csoporttal  ünnepelt tovább.

Már 17

Tavaszköszöntő zenés délelőtt a Gézengúz együttessel

Március 11-én délelőtt zenés-mesés programon vettek részt az óvoda
gyermekei tornateremben. A művész házaspár tavaszi dalokkal, zenés
mesékkel szórakoztatta a közönséget, miközben őket is bevonta,
szerepeltette az előadásban. A gyermekek figyelmesen hallgatták
őket és lelkes tapssal fejezték ki tetszésüket. Nagyon ügyesen
felismerték és megnevezték a műsorban szereplő hangszereket.

Már 10

Megújult és megszépült az ovi galéria

A „Segítőkéz az Óvodásokért” Alapítvány, valamint a Sümegi
Közszolgáltató Kft. jóvoltából szinte egy hét elteltével megújult és
megszépült az ovi galéria. A pedagógiai programunk része a galéria,
ahol a szülők és az intézménybe látogató vendégek megtekinthetik
a gyermekek munkáit, illetve betekintést nyerhetnek a művészeti
nevelés eredményeibe. Évszakonként egy-egy meghívott művész
munkáival ismerkedhetnek a gyermekek (pl. kosárfonó, festő, kovács,
bőrműves, csipkeverő, lufi hajtogató stb.).

A felújítás megvalósításához Szántó Ferencné óvodapedagógus,
az alapítvány kuratóriumának elnöke felajánlotta az alapítványt
támogatók 2012. évi adójának 1%-ból befolyt összeget. A
Közszolgáltató Kft. vezetője és dolgozói pedig rövid idő alatt
kivitelezték elképzeléseinket. Köszönet érte mindannyiuknak.

Már 10

Siófoki vendégek az óvodában

Március 8-án 15 fős csoport érkezett intézményünkbe Siófokról, a
Pitypang Óvodából. A vendégek szakmai nap keretében látogattak el
hozzánk.

A délelőtt folyamán rövid tájékoztatót kaptak óvodánk történetéről
és jelenéről, majd megtekintették az épületet.

Elismeréssel szóltak a látottakról és a dolgozók munkájáról is, melyet
a csoportokban tapasztaltak.

Búcsúzáskor elégedetten nyilatkoztak, hogy nagyon sok új ötlettel
gazdagodtak és nem gondolták, hogy egy volt iskolából ilyen szépen
kialakított óvoda lett.

Délután felkeresték Sümeg nevezetességeit is.

feb 26

Télbúcsúztató hangverseny az óvoda tornatermében

2013. február 21-én télbúcsúztató hangversenyen vettek részt az óvoda gyermekei és dolgozói az óvoda tornatermében. A hangverseny előadói a zeneiskola tanárai és növendékei voltak.

Az óvodások megismerhették a különböző hangszerek hangját, megszólaltatásának módját. Monostori István Igazgató Úr jóvoltából a zongora hangját is élvezhették, hiszen a helyszínre szállíttatta a hangszert.

Az előadók többsége óvodásunk volt még néhány évvel ezelőtt, így büszkén hallgattuk játékukat.

A gyermekek érdeklődéssel figyeltek és hallgattak. Néhányuk nagyon ügyesen, valósághűen utánozta a hangszerek használatának módját. Egy-egy műsorszám végén tapssal fejezték ki, hogy tetszett nekik az előadás.

A délelőtti fél óra értékes zenei élményekhez juttatta a hallgatóságot.

Köszönet a zeneiskola tanárainak és növendékeinek!