Őszi galériamegnyitó

„Itt van az ősz, itt van újra…”

ŐSZI GALÉRIANYITÓ A SÜNI CSOPORT SZERVEZÉSÉBEN

E nevelési évünk első galérianyitójára került sor október 19-én. Süni csoportunk izgatottan készült erre a napra, hiszen nemcsak a kiállítás megszervezése és elrendezése volt a feladatunk, hanem a megnyitó műsor előadása is. Vegyes csoport lévén törekedtünk arra, hogy kicsik, középsősök és nagyok is megmutathassák, milyen ügyesek és bátrak, milyen szépen tudnak közösen verselni, énekelni, táncolni. A nagyobbak persze önállóan is ki mertek állni, de a kicsik is bekapcsolódtak a szereplésbe. Műsorunkat az ősz jegyében állítottuk össze, így gyermekeink levélkoronával a fejükön szerepeltek, s egy levéltáncot is bemutattak. Úgy gondolom- s mások véleménye is ez volt- igazán szépen helyt álltak mindannyian. Meghívott vendégünket egy Veszprém Megyei Naplót olvasgatva fedeztük fel, s elég érdekes módon találtunk rá, miután kiderült, hogy egyik kiscsoportos óvodásunk nagymamájának a testvére.

Gicziné Szőke Gyöngyi tapolcai foltvarró, aki szívesen kiállította nálunk gyönyörűszép alkotásait. Sajnos a megnyitón nem tudott részt venni, de elmeséltük óvodásainknak, vendégeinknek, hogy mit érdemes tudni róla és erről az érdekes és nem igazán könnyű technikáról, amit másként „patchwork”-nek is neveznek. Alkotónk elsősorban családjának készíti munkáit, s mindezt a munkája mellett, szabadidejében teszi. A terítők, táskák, gyermekjátékok/ nyuszi, liba/ ablakdíszek valódi kis remekművek, hiszen nagyon aprólékos, pontos szabást, varrást igénylő munkák, melyek készítőjüktől nagy türelmet, kitartást, kreatív gondolkodást és kézügyességet igényelnek. A kiállítónk ezekkel a képességekkel rendelkezik, és nagy örömünkre szolgál, hogy megismerhettük őt. Óvodásaink és szüleik még néhány napig megtekinthetik Ovigalériánkban az ő alkotásait és mind a hét óvodás csoportunk ősszel kapcsolatos munkáinak kiállítását.

Kizmus Tamásné
óvodapedagógus