JÁTÉKOS VÍZHEZ SZOKTATÁS A HOTEL KAPITÁNY WELLNESS****-BEN

A hagyományoknak megfelelően ebben a nevelési évben is megszerveztük a játékos vízhez szoktatást, az úszás előkészítését a nagycsoportos gyermekek számára.

A foglalkozásokat Czanka-Hegedüs Beáta baba-és kisgyermek úszó oktató és testnevelő tanár vezette és testvére, Ibolya segítette a munkáját, aki szintén szakember. A gyermekek tíz alkalommal, egy-egy órát játszottak a vízben és természetesen a játék közben elsajátították az úszáshoz szükséges alapokat. A foglalkozások aktív mozgással és jókedvűen zajlottak. A gyermekek többféle játékot és mozdulatot ismertek meg, amelyek majd a későbbiekben segítik Őket a különböző úszásfajták technikájának elsajátításában. Az oktatók figyelmet fordítottak a gyermekek egyéni teljesítményére és differenciáltan végeztették a gyakorlatokat és adták a segítséget.

 A záró foglalkozáson már minden kisgyermek bátran és magabiztosan mozgott a vízben és büszkén mutatta be szüleinek a megismert mozgásformákat, majd átvehették a jól megérdemelt érmet és oklevelet.

Köszönjük szépen a Papp családnak, hogy már sokadik éve rendelkezésünkre bocsátották a helyet, valamint az oktatóknak a foglalkozások során tanúsított sok-sok türelmet és kedvességet.

Hujber Jánosné
óvodavezető