TAVASZI HANGVERSENY AZ ÓVODÁBAN 2015. március 5.

A hagyományokhoz híven az idei nevelési év tavaszán is eljöttek hozzánk a zeneiskola diákjai, hogy bemutassák a kicsiknek zenei tudásukat és hangszereiket.

A gyerekek kíváncsian várták az előadás kezdetét. Némi izgalom az iskolások arcán is látszott, hiszen igazából nem tudták, hogy mennyire fogékonyak az óvodások a zenei előadásokra.

Paulkovics karnagy úr elmagyarázta, hogy milyen hangszeren hangzik el az előadott mű, fafúvós, rézfúvós, vagy éppen billentyűs.

A hangszerek többségét az óvodások már felismerték. Különösen nagy élmény volt, hogy olyan tavaszi dalok is felcsendültek, amelyeket a gyerekek együtt énekeltek a megszólaltatott hangszerekkel.

Még a legkisebb korosztály is csendben, nyugodtan hallgatta végig az oboán, zongorán, kürtön, stb. előadott dallamokat.

Köszönjük az iskolások lelkiismeretes felkészülését, ill. a felkészítő tanáraik odaadó munkáját. Szeretettel várjuk őket bármikor intézményünkben.

 

Végh Istvánné

óvodapedagógus

 OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA