December első hetén zajló programok

December 2-án az óvoda nagycsoportos óvodásai részt vettek a Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola Által meghirdetett Mikulás Kupán. Az eseményen a környék óvodái is képviseltették magukat, valamint az iskola tanulói, mint szervezők vettek részt a lebonyolításban. A rendezvény az iskola tornatermében zajlott, ahol ügyességi feladatok (pl.: Mikulás szán húzása, Mikulás ajándékok rakodása sorversenyben, szaloncukrok célba dobása, rénszarvas agancs akadálypálya, jégszobor játék) teljesítése volt a cél. A szervezők a kupán résztvevőket a feladatok teljesítése után tízóraival és meleg teával kínálták, majd a tornaterembe gyülekezve közös énekekkel fogadták a Mikulást, aki a csapatoknak ezután Mind a tornaterem díszítése, mind a szervezők öltözéke, az ünnephez kapcsolódó ötletes feladatok, díszek a kupa bensőséges ünnepi hangulatát alapozták meg.

Azt hiszem mindenképpen nagy élményt jelentett a leendő iskolások számára a megszokottól eltérő módon zajló közös együttmozgás élménye. A rendezvény lebonyolítása után az iskola kiállított pályázati munkáit (a méz és a méhek témában) tekinthettük meg. Ezek között többen felismerték az egykori, azóta már iskolás óvodástársak munkáit. Az óvodába visszaindulva a délelőtt során szerzett tapasztalatokat, élményeket mesélték egymásnak az úton.

December 3-án az óvoda nagycsoportjai közül a Katica csoport kapta a lehetőséget, hogy a Mikulásvonaton utazhasson. A gyermekek már napokkal korábban a MÁV szervező munkatársaitól Mikulás képpel ellátott meghívót kaptak az eseményre, ami izgalommal töltötte el őket. Nagyon várták már az utazást, mindannyian lázasan készítették az alkalomra szánt ezüst diót. Csütörtök reggel a sümegi vasútállomáson gyülekezett a csoport, amikor beérkezett az egy kocsiból álló várva várt Mikulásvonat. A gyerekek az ezüst dióért cserébe kapták a jegyet, melyet felszálláskor a vonattal érkező két krampusznak öltözött kalauz érvényesített. A felszállás után megindult a feldíszített vonat, mellyel egészen Uzsáig utaztunk. Az utazás során a gyerekek közül többen is említették, hogy nekik még eddig sosem nyílott lehetőségük vonatozásra. Számukra ez még nagyobb élményt jelentett. Az uzsai állomáson megállt a vonat, az alkalomra tanult versekkel, mondókákkal, énekekkel köszöntöttük a megjelenő Mikulást, aki mindenkinek csomagot osztott és személyre szabott jövőbeli tanácsokkal látta el őket. Ezután elbúcsúzott a Mikulás, mivel másfelé is várták már a gyermekek, mi pedig visszavonatoztunk Sümegre.

A nap folytatásaként az óvodába visszaérve a Mikulás kesztyűje című mesejátékot adtuk elő a csoportoknak az alkalomhoz kapcsolódóan. Az előadás nagy sikert aratott a gyerekek körében. A mese egyes részeibe (kérdés-felelet) a gyerekek aktívan bekapcsolódtak. Az előadás végén a szereplőkkel közösen énekelték el a „Hullik a völgyben a pelyhe a hónak…” Ezt követően ezen a napon a sümegi Zeneiskola növendékei ajándékoztak meg minket egy ünnepi, több hangszert megismertető koncerttel. Nagyon praktikus és játékos módon (kérdésekkel, illetve a bemutatott zene esetleges felismerésével, hangszerkíséretes énekléssel) vonták be a résztvevők a kíváncsi óvodásokat, ezáltal a műsor aktív résztvevőjévé sikerült válniuk. A különböző korosztályt képviselő zeneiskolai tanulók változatos hangszereket vonultattak fel a zenei repertoár során, melyben a Mikulás- illetve karácsonyi ünnepi dalok mellett megtalálhatóak voltak az ismertebb mesefilmek zenéi is. Biztosan többen az adott élmény hatásának köszönhetően később szívesen döntenek valamely hangszer mellett.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

12191177_924608254254045_8332998161211452082_o 12339381_924606877587516_558758340619458334_o 12356912_924607577587446_4477060268234293150_o 12362784_924609077587296_5271803563218665561_o 12370819_924606490920888_4956457411029318962_o 12374997_924605950920942_3458501453420705303_o(1) 12375096_924607030920834_300819440506949475_o IMG_8225 IMG_8227 IMG_8240 IMG_8243 IMG_8254