ÚJÉVKÖSZÖNTŐ AZ ÁLDÁS EGYÜTTESSEL

2016.  január 13-án, szerda délután az Áldás együttes lépett fel a sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központban az „Újévköszöntő regölés” című koncerttel.

A rendezvényen a nagycsoportos óvodásokkal lehetőségünk nyílt részt venni, ahol a népi hagyományt ápoló zenekar megismertetett minket néhány népies hangszerrel (furulya, citera, tekerő lant), valamint modern hangszerekkel is, mint a klasszikus gitár, szintetizátor és az Ausztráliából származó didzseridu-fúvós hangszer). A zenekarvezető, Szendrey Marót Ervin a műsor elején elmondta, hogy a zenekar a népdalokkal és a megzenésített versekkel áldást közvetít a nézőközönség felé, ezért viseli a formáció ezt a nevet. A zenekar hűen tükrözte a népies stílust, melyet mind öltözékében, mind a gazdag hangszerelésű zenei repertoárja által képvisel. Az együttes vezetője konferálta be a soron következő dalokat, melyekbe a zenekar többi tagjával közösen bevonták a hallgatóságot is. A műsor végén a gyermekeket a színpadra invitálták egy néptáncos betétekkel ötvözött közös, énekes táncra.

A gyermekeknek szemmel láthatóan felejthetetlen élményt nyújtott a műsor.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA