Ovizsaru az óvodában

Március 10-én délelőtt Bakos Balázs rendőr törzsőrmester látogatott el az intézményünkbe a nagycsoportos gyermekekhez. A gyermekcsoportok kíváncsian hallgatták a rendőr felvilágosító előadását. A szakember már a személyes bemutatkozás során könnyedén megtalálta a közös hangot a hallgatósággal.

A tájékoztatás a kerékpár szükséges felszereléséről, a biztonságos gyalogos- és kerékpáros közlekedésről, annak szabályairól, a fontosabb jelzőtáblák ismeretének – piktogramok segítségével történő – elmélyítéséről, valamint a közérdekű segélykérő hívószámokról és egyéb biztonsági szabályokról szólt. A tudnivalók elmondása után a gyermekek feltehették a bennük megfogalmazódott kérdéseket.

Az ismertetés elsősorban az gyermekek körében előforduló lehetséges életszerű veszélyhelyzetekről szólt. Mivel a mindennapi életben bármikor találkozhatnak ezekkel a „jelenségekkel” , valamint eszközökkel, ezek ismeretében, akár ki is tudják védeni azokat.

Azt gondolom, hogy a rendőrjárőrök kötelező felszerelésének (célzsebekkel ellátott bőröv, gumibot-tonfa, bilincs, láthatósági mellény, rendfokozati jelzések stb.) felsorolása és bemutatása volt igazán nagyon emlékezetes számukra.

A törzsőrmester búcsúzóul mindenki számára közlekedéshez kapcsolódó színezőt osztott.

A szakembertől ígéretet kaptunk arra vonatkozólag, hogy egy előre egyeztetett időpontban személyesen is ellátogathatunk a rendőrségre és megismerkedhetünk az ott zajló munkával, eszközökkel, valamint a rendőrség nyomozó kutyájával.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

ovizsaru ovizsaru2 ovizsaru3 ovizsaru4 ovizsaru5 ovizsaru6 ovizsaru7 ovizsaru8