MÁRCIUS 15-I ÜNNEPSÉG ÓVODÁBAN

A korábban kialakított hagyományt követve ebben az évben is az intézmény nagycsoportosai készültek az 1848-’49-es polgári forradalmat és szabadságharcot felelevenítő megemlékezéssel.

A rendezvény és az azt megelőző csoportonként zajló témafeldolgozás a nemzetünk szabadságszeretetét, valamint a szabadság utáni vágyát erősítette a felnövekvő nemzedékben.

Az óvodában elsősorban a gyermekek számára feldolgozható módon, a játékosság elvét követve jelent meg a régmúlt történelmi esemény. Képeskönyvek nézegetésével ismerkedtek meg, illetve elevenítették fel a magyar huszárok védő kardját, öltözékét, a nemzeti színeket, várakat, csatajeleneteket. A beszélgetések során idéztük fel a már meglévő korábbi ismereteket a katonák fontosságáról és a haza védelméről, közben a témáról új fogalmakkal – mint a hazafiasság és a béke – bővült a szókincsük.

Az óvodai élet mindennapjait meghatározó foglalkozások is e témakör köré csoportosultak, ahol a legkedveltebbnek a katonák sorba rendezése és számlálása, a papírdobozból összeállítható mobil vár bizonyult.

A műsorban felhangzó dalokban és versekben, mondókákban előkerültek nagy magyarjaink, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor neve.

A kokárda, mint a magyarság jelképe leginkább a nemzeti színek tudatosításával (piros-erő, fehér-hűség, zöld-remény), annak helyes sorrendjének megismerésével idéztük fel. A magyar zászlót, pedig úgy emlegettük, mint az országban élők összetartozásának jelképét.

A foglalkozáson kokárda színezése, zászló festése, csákó hajtogatása, párta és huszárkalap készítése, piros-fehér-zöld színű virág ragasztás voltak a legkedveltebbek.

A tevékenykedések ideje alatt témához kapcsolódó zenét hallgatunk, valamint a huszárokra jellemző tartást, szalutálást és egyenletes járást gyakoroltuk az indulókra. A mindennapos mozgás és a tornafoglalkozás is főként az ünnephez kötődő mozgásformákat, játékokat tartalmazta.

Óvodánkban e neves eseményről idén a Napocska csoport emlékezett meg ünnepi műsorral, az óvodások felkészítői Szántó Ferencné és Balogh Ildikó óvodapedagógusok voltak.

Balogh Ildikó    óvodapedagógus