Változás az óvodai beiratkozásban

TISZTELT SZÜLŐK!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az emberi erőforrások minisztere – a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre figyelemmel – a 2020/2021. nevelési, illetve tanévre történő óvodai, valamint általános iskolai beiratkozásról szóló 7/2020. (III. 25) EMMI határozatában (a továbbiakban: EMMI határozat) a 2020/2021. nevelési évre történő óvodai beiratkozások vonatkozásában egyedi eljárási szabályokat határozott meg.  

  1. A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvodák 2020. április 17-éig fogadják a szülők beiratkozásra vonatkozó szándéknyilatkozatait – melyben a szülőknek meg kell jelölniük a gyermek, kötelező felvételt biztosító óvodájának adatait is. A szándéknyilatkozatokat elektronikus úton, telefonon vagy különösen indokolt esetben személyesen tehetik meg a szülők a kiválasztott óvoda felé.   A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvodák az óvodai beiratkozásokat április 2. és április 20. között tartja meg a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös figyelemmel. A szülők által megadott szándéknyilatkozatok alapján elkészítik a beiratkozás időpontjára vonatkozó beosztást, melyről az érintett szülőket haladéktalanul értesítik. A kötelező felvételi körzettel nem rendelkező óvoda vezetője a gyermek óvodába történő felvételéről 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőket, valamint az érintett gyermek, kötelező felvételi lehetőségét biztosító óvoda vezetőjét.
  2. A kötelező felvételi körzettel rendelkező óvodák felvételi eljárása:
    A kötelező felvételt biztosító óvoda a fenntartójától megkapott lista alapján 2020. április 21-ig felveszi a felvételi körzetébe tartozó valamennyi olyan gyermeket, akik vonatkozásában nem érkezett hozzá jelzés arról, hogy másik óvoda felvette volna őket. Ezekben az esetekben a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelésének napján kerül majd sor. A gyermek felvételét követően a felvételről írásban értesíteni kell az érintett szülőt, valamint a gyermeket be kell jelenteni a KIR személyi nyilvántartásába.
    Abban az esetben, ha a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettségének teljesítését követően a szabad férőhelyei alapján további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, úgy a hozzá beérkezett, nem a felvételi körzetben élő gyermekek felvételére vonatkozó szülői szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan, a veszélyhelyzet által megkövetelt egészségügyi szempontokra különös figyelemmel beiratkozási beosztást készít és erről az érintett szülőt haladéktalanul értesíti. A kötelező felvételi körzettel rendelkező óvoda a felvételi körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan legkésőbb 2020. április 30-áig döntést hoz, melyről írásban értesíti az érintett szülőket, valamint a gyermek kötelező felvételét ellátó óvoda vezetőjét és az érintett gyermeket bejelenti a KIR személyi nyilvántartásába.

A felvétellel kapcsolatos tudnivalókról az Oktatási Hivatal a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 20. § (1c) bekezdése alapján értesítést küld az érintett gyermekek lakcímére is postai úton. A postai értesítések a kézbesítési időtől függően várhatóan 2020. április 6-10. között fognak megérkezni. 

Figyelmüket és együttműködésüket köszönöm!

Sümeg, 2020. március 30.

Horváth Mária
intézményvezető