Nemzeti ünnep az óvodában

Nemzeti ünnep az óvodában

Az idei évben is, az előző évekhez hasonlóan készültünk a Nemzeti ünnepünkre. Sokat beszélgettünk – természetesen a gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodva – e naphoz kapcsolódó eseményekről. Az ünnepre való ráhangolódásként huszárokat festettünk, zászlót, kokárdákat készítettünk. Verseket, énekeket tanultunk, várat készítettünk közösen, amit huszárokkal, lovakkal népesítettünk be. Ezen a napon a gyermekek ünnepi ruhában jöttek az óvodába, kokárdával a ruhájukon, ezzel is az ünnepi hangulatot fokoztuk. Minden kisgyermek elkészítette magának az ünnep legfontosabb jelképét – a kisfiúk csákót, a kislányok pártát – amit a fejükre raktunk és úgy vonultunk ki Kisfaludy térre, hogy városunk csatában elhunyt huszárainak emléktábláját koszorúzzuk meg. A gyermekek számára a legizgalmasabb dolog a lovas huszár érkezése volt, akinek kíséretében vonultunk végig városunkon. A térre érkezve csodálhatták meg a lovas huszárt, ruháját a ruhájához tartozó kardot, csákót, amelyekről sokat meséltünk nekik az elmúlt napokban. Közösen énekeltünk, verseltünk, majd egy csokorvirágot tűztünk az emléktáblára. Meglepődve figyelték, hogy a huszár is velük együtt énekelte a dalokat. Aki vissza is kísért minket az óvodába, a gyerekek örömmel integettek neki búcsúzóul nemzeti színű zászlóikkal.

2023. március 16.

Bécsiné Ruzsa Krisztina
óvodapedagógus