Télbúcsúztató hangverseny az óvoda tornatermében

2013. február 21-én télbúcsúztató hangversenyen vettek részt az óvoda gyermekei és dolgozói az óvoda tornatermében. A hangverseny előadói a zeneiskola tanárai és növendékei voltak.

Az óvodások megismerhették a különböző hangszerek hangját, megszólaltatásának módját. Monostori István Igazgató Úr jóvoltából a zongora hangját is élvezhették, hiszen a helyszínre szállíttatta a hangszert.

Az előadók többsége óvodásunk volt még néhány évvel ezelőtt, így büszkén hallgattuk játékukat.

A gyermekek érdeklődéssel figyeltek és hallgattak. Néhányuk nagyon ügyesen, valósághűen utánozta a hangszerek használatának módját. Egy-egy műsorszám végén tapssal fejezték ki, hogy tetszett nekik az előadás.

A délelőtti fél óra értékes zenei élményekhez juttatta a hallgatóságot.

Köszönet a zeneiskola tanárainak és növendékeinek!