Téli galéria megnyitó

 

 

„…Ablakokon jégvirág van,

művészkedő hideg csípte.

Domb lejtőjén hóból dunna,

faágakon hóból csipke.

 

Képzelhetsz-e ennél szebbet,

szemnek, szívnek ékesebbet?

Ékesebbet? Édesebbet?

Ennél békességesebbet?”

/Gábor Andor: Hull a hó/

 

  1. január 24-én került megrendezésre a Cirmi csoport szervezésében a téli galériamegnyitó. Meghívott kiállítónk egyik kis óvodásunk édesapja, Dömötör Zsolt lufihajtogató volt, aki a Jégvarázs című mese szereplőit készítette el ez alkalomból. A galéria megnyitásaként meghallgathattuk Kizmus Kornél által a Jégvarázs egyik betétdalát, melyet kürtön adott elő. Ezt követően a tél jellemző jegyeiről osztottam meg pár gondolatot a jelenlévőkkel, majd a Cirmi csoport télköszöntő műsora következett. A gyerekek a téli időjárással, a tél örömeivel kapcsolatos verseket, dalokat és egy kis táncot mutattak be, melyre nagy lelkesedéssel készültünk. Ezt követően Dömötör Zsolt mesélt a gyerekeknek arról, hogy hogyan is kezdte a lufihajtogatást és hogy lett belőle immáron kétszeres lufihajtogató világbajnok. Ezután a tornateremben a gyerekek legnagyobb örömére be is mutatta, hogyan is készülnek remekművei. Minden csoportnak elkészítette a saját „logóját”, így készült cica, csiga, hétszínvirág, katica, maci, napocska, süni és napraforgó is, emellett a gyerekek által kedvelt figurákat is készített.

Szerencsére az idei télen a bőrünkön is megtapasztalhattuk a hó tulajdonságait. Emellett a mindennapokban igyekeztünk úgy szervezni tevékenységeinket (versek, mesék, dalok, játékok, beszélgetés), hogy ezek által is bővüljenek a gyermekek ismeretei az őket körülvevő környezetről, ezúttal a téli évszak témakörében. Zsolt lufikölteményei mellett a gyermekek szebbnél szebb téllel kapcsolatos munkái is erről árulkodtak.

 

Csendes-Bódai Judit

óvodapedagógus