Erika Tomor

Author's posts

Nagycsoportosok iskola látogatása

2016. május 17-én, a Ramassetter Vince Általános Iskola intézményvezetőjével előre megbeszélt időpontban indultunk az alsós osztályokba megtekinteni egy igazi tanórát. A nagycsoportosok nagy izgalommal várták már az iskolalátogatást, mivel az egykori óvodai csoporttársaikkal is találkozhattak, valamint megtapasztalhatták azt a helyszínt, légkört, amiről már olyan sokat hallottak az óvó néniktől, szülőktől, testvérektől. 45 fővel indultunk a meghívásra, de a nagy …

Olvass tovább

Kirándulás Keszthelyen

2016. május 19-én, csütörtökön kirándulni indultunk a szeptembertől iskolát kezdő 45 fő nagycsoportos közül 43 fővel. Reggel a vasútállomáson gyülekeztünk, majd menetrend szerinti vonattal utaztunk Keszthelyig. A vonatozás mindenki számára – de leginkább akiknek teljesen új tapasztalatot nyújtott – óriási élmény volt. Az állomástól elsétáltunk a kikötőhöz vezető parkhoz, ahol megpihentük és a hátizsákból megreggeliztünk. Ezután a parti sétány …

Olvass tovább

Nyílt nap a sümegi mentőállomáson

2016. május 10-én, kedden a Mentők Napja alkalmából megnyitotta kapuit a sümegi mentőállomás a gyermekek előtt. Kihasználva az adott lehetőséget, délelőtt felkerekedtünk az óvoda csoportjaival, hogy személyesen látogatást tegyünk a sümegi Kompanik Zsófia utcai állomáson. Nagyon barátságosan fogadtak minket a szolgálatban lévő mentősök, Kovács Tamás  mentőállomás-vezető, szakápoló  megmutatta az udvaron parkoló mentőautót és az abban …

Olvass tovább

Zsófia Napok a Kompanik Zsófia Óvodában

Immár negyedik alkalommal rendezte meg az intézmény a Zsófia Napokat, mely Ramassetter Vince feleségének, Kompanik Zsófiának, mint Sümeg első óvoda megalapítójának állít emléket. 2016.május 11-től vette kezdetét a rendezvénysorozat, szerdán délelőtt a megnyitó ünnepség zajlott, melyen jelen volt Végh László polgármester, valamint a hivatali dolgozók közül néhányan. Különösen nagy örömünkre szolgált, hogy szép számmal vettek …

Olvass tovább

Interaktív zenei foglalkozás az iskolába készülő nagycsoportosoknak

 2016. május 05-én, csütörtökön a sümegi zeneiskolából érkeztek zenepedagógusok a gyermekekhez, hogy interaktív módon széleskörűen megismertessék a szeptembertől iskolába járókat különféle hangszerekkel. A foglalkozás alatt a hangszerek megnevezése után röviden megszólaltatták azokat és típusa alapján csoportba sorolták. Mindeközben ritmusgyakorlatokat végeztek egy-egy, mindenki számára ismert mondókára, majd dallambújtatással, dúdolással tavaszi dalokat mutattak be, majd hangszeres kísérettel közösen …

Olvass tovább

Úszásoktatás a Hotel Kapitány Wellnessben

Évek óta lehetőségük van a nagycsoportos gyermekeknek, hogy úszásoktatáson vegyenek részt a Hotel Kapitány Wellnessben. Ebben az évben az igények felmérése után összesen 32 gyermek vett részt a meghirdetett 10 alkalomból álló oktatáson, melyet Hegedüs Ibolya, a Ramassetter Általános Iskola pedagógusa végzett 2016. március 30. és május 06. között. A létszám miatt a gyermekek 3 …

Olvass tovább

Keszthelyi kirándulás

Óvodánk három tehetséggondozó műhelyt indított ebben az évben is tanköteleskorú óvodásaink részére. A nevelési év elején egy néphagyomány ápolással és tehetséggondozással kapcsolatos pályázatot nyertünk, melynek témái a téli ünnepkört ölelték fel. Három műhely egymásra épülve, közösen dolgozta fel az egyes témákat. Ennek a projektnek volt része ez a kirándulás is. Célunk az volt, hogy bemutassuk a népi kultúra és …

Olvass tovább

TEVÉKENYEN TELT A FÖLD NAPJA AZ ÓVODÁBAN

Intézményünkben kiemelten kezeljük a környezettudatosságra nevelést. Az óvodai élet mindennapjaiban figyelmet fordítunk a környezetünk védelmére és szépítésére, a szelektív hulladékgyűjtésre, az állatok védelmére, az energiatakarékosságra. Az újrahasznosítható hulladékokat felhasználjuk a kreatív tevékenységek során. Megemlékezünk a „Zöld jeles napokról”, így a Föld napjáról is. Ezen a napon az óvodapedagógusok által szervezett tevékenységekben hangsúlyozottan jelentek meg a …

Olvass tovább

Frissített letölthető dokumentumok

A kiválasztott dokumentum letöltéséhez kattintson a címre: 1. Szervezeti és Működési Szabályzat (Rendeki utcai 2016.) 2. Bölcsőde szakmai programja – 2016 3. Házirend – 2016.

Tavaszi galéria megnyitó az óvodában

Ismét elérkeztünk egy újabb galéria megnyitóhoz, ezúttal a tavasz volt a „főszereplő”. Ezen a napon a Maci csoportosok készültek vidám tavaszi versekkel, dalokkal, mondókákkal. A műsort óvónőjük, Kustosné Tobak Erzsébet tanította be. A műsor elején Erzsi és kolléganője, Kizmus Tamásné énekelt egy nagyon kellemes tavaszi dalt, amelyet a gyerekek figyelmesen hallgattak. A műsor magában foglalta …

Olvass tovább