Egészséghét az óvodában 2014. november 17-21-ig

November hónapban egészséghetet tartottunk óvodánkban. A hét első napján az óvoda dolgozói és a szülők számára egészségmegőrző tornát szerveztünk, Illés Ibolya védőnő közreműködésével.

November 19-én, szerdán 8 órától „Egészségnapra” hívtuk a szülőket.

A gyermekekkel és szüleikkel, nagyszüleikkel közösen készítettünk vitamin- és gyümölcssalátákat, vitaminsüniket, gyümölcsleveket, közben beszélgettünk a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának fontosságáról. Különféle sajtot és teljes kiőrlésű kenyeret kóstoltunk egészségfalatkának elkészítve. Mézes gyümölcsteát, natúr gyümölcsleveket ízlelgettünk a délelőtt folyamán.

A nyílt délelőtt zárásaként plakátok készültek az egészséges és egészségtelen ételekről, italokról. Az egyik csoport papírból barkácsolt hulladékgyűjtőket, a szelektív hulladékgyűjtés szemléltetése céljából.

A szülők is, gyermekek is nagyon élvezték a közös tevékenységeket, jó hangulatban telt a délelőtt minden csoportban.

A heti programban részt vettek az óvoda védőnői, Kupovits Renáta és Treiber Anikó is, akik a kisebbeknek a fogmosás fontosságáról és a helyes fogmosásról beszéltek.

A nagy- és középső csoportos gyerekeknek az elsősegélynyújtásról nyújtottak ismereteket, valamint lehetőséget biztosítottak a sebkötözés gyakorlására. Képekkel szemléltetve beszéltek a dohányzás káros hatásairól.

Tartalmas és változatos volt a hét, természetesen a mindennapokban is nagy hangsúlyt helyeztünk az egészséges életmódra, az egészség megőrzésére és a környezettudatos magatartás megalapozására.

 

Szántó Ferencné

óvodapedagógus

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA