Úszásoktatás a Hotel Kapitány Wellnessben

Évek óta lehetőségük van a nagycsoportos gyermekeknek, hogy úszásoktatáson vegyenek részt a Hotel Kapitány Wellnessben.

Ebben az évben az igények felmérése után összesen 32 gyermek vett részt a meghirdetett 10 alkalomból álló oktatáson, melyet Hegedüs Ibolya, a Ramassetter Általános Iskola pedagógusa végzett 2016. március 30. és május 06. között.

A létszám miatt a gyermekek 3 csoportra osztva mentek az uszodába, hogy a kis létszámú oktatás sokkal eredményesebbé válhasson, valamint az egyéni foglalkozás, segítségnyújtás is fokozza az előrejutást, valamint a cél (úszás elsajátítása) elérésének esélyét.

Első feladatként a vizet, mint új közeget szerettette meg az oktató a gyerekekkel, hogy a vízben ugyanolyan otthonosan mozogjanak, s ugyanolyan jól érezzék magukat, mint a szárazföldön, mivel az úszástanulás alapja, a gyerekek vízszeretete. Tehát a vízhez szoktatás célja, hogy a gyermekek megismerkedjenek a vízzel, abba szívesen belemenjenek, ugrándozzanak, mozogjanak, lebukjanak a víz alá, labdázzanak, játszanak… stb. Ezáltal olyan új tulajdonságokkal és jellegzetességekkel ismerkednek meg, amelyekkel eddig esetleg egyáltalán nem vagy ritkán találkoztak. Ahhoz, hogy később el tudják sajátítani a mozgáselemeket, technikát, kar- és lábmunkát, a gyermeknek ismerni kell a közeg minden tulajdonságát, szükséges alkalmazkodni a víz törvényszerűségeihez.

A víz megszerettetésén keresztül vonzóvá tette az oktató a gyermekek számára magát a mozgást a vízben a játékos gyakorlatokkal, feladatokkal. A foglalkozást minden esetben alapos – mondókákkal, versekkel kísért – bemelegítéssel kezdték meg. A vízhez szoktatás során mindig a fokozatosság elve volt az alap. Az oktatás folyamán törekedett arra, hogy a gyermek képességszintjétől, előrehaladásától függően, mindig sikerélményt szerezzen és hozzásegítse az úszás megszerettetéséhez. Ennek köszönhetően jutottak el a 10. alkalommal az elért eredményeket felvonultató bemutató foglalkozáshoz, melyen a szülők is részt vehettek.

Biztos vagyok abban, hogy sokan a gyermekek közül ezeken az irányított foglalkozáson keresztül szerették és egyben szokták meg igazán a „vizet”.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

úszásokt úszásokt2 úszásokt3 úszásokt4 úszásokt5 úszásokt6 úszásokt7 úszásokt8 úszásokt9 úszásokt10 úszásokt11 úszásokt12