Mint, minden évben, idén is megszerveztük a nagycsoportosok kirándulását. Sajnos, a rossz idő miatt az eredeti időpontot módosítani kellett, de 2013. június 5-én, szerdán végre megvalósult a tervezett program. Az úti cél Keszthely volt, ahová vonattal utaztunk. Több kisgyerek sem ült még vonaton, ezért már ez önmagában is nagy élmény volt. Reggel 8 órára hozták a szülők gyermekeiket a vasútállomásra. A vidám vonatozás után elsétáltunk a keszthelyi mólóra, s ott a parkban megtízóraizhatott mindenki. A gyerekek éhesen bontogatták otthonról hozott elemózsiájukat. Ezután a hajókikötőhöz mentünk, ahol éppen két hajó horgonyzott. Óvodásaink kíváncsian kérdezgették, melyikkel megyünk. A mi hajónk neve „Hableány” volt. Megkezdődhetett a beszállás. Mivel kicsit szeles volt az idő, az emeleti, fedett részen foglaltunk helyet. A hajó elindult, s mindenki örömmel visongatott. Hajón nyilván még kevesebben utaztak, mint vonaton. Nagyon szép volt a Balaton, szemléltük a távolodó Keszthely partját, a házakat, a szállodákat. Néhányan lementünk az alsóbb szintre, hogy még inkább víz közelben legyünk. A gyermekek a „Süss fel Nap..” című énekkel csalogatták elő a Napot. S varázslat történt, mert a Balaton közepén kivirult az égbolt. Egy fél órás hajókázás után kikötöttünk és a közeli játszótérre mentünk, ahol mindenféle játékot kipróbálhattak a gyerekek. Olyan hamar elszállt az idő, hogy nem nagy örömmel, de annál nagyobb élménnyel gazdagodva hagytuk el ezt a csodálatos Keszthelyt.
A hazafelé úton, a vonaton dalolásba fogtunk, s vidáman érkeztünk meg Sümegre, ahol már várták a szülők a kiránduló csemetéiket. A gyerekek boldogan mesélték élményeiket, s másnap le is rajzolták, sőt el is játszották ezt a szép napot.