MÁRTON NAP az óvodánkban

„Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én,
Világítson mindig nekünk, ahol járunk, hová megyünk.”

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven, idén is a szülők bevonásával, jó hangulatú lámpás felvonulással ünnepeltük november 11-én Márton napját. Mielőtt azonban erre a mindannyiunk számára kedvelt eseményre sor került volna: az előző napokban minden óvódás gyerek a saját csoportjában, a saját óvónénijével elevenítette fel a Márton naphoz kapcsolódó szokásokat, időjárásjóslatokat és azokat a több száz évvel ezelőtt történt eseményeket, amelyek mára Szent Márton legendájaként lettek ismertek. E legenda gyerekek által is ismert és közkedvelt része: miszerint Márton a püspökké választása elől egy libaólban próbált elrejtőzni, de a libák elárulták őt hangos gágogásukkal. A libák ezáltal azóta is fontos szereplői az ehhez a naphoz kapcsolódó történéseknek. Így aztán ez alkalommal is rengeteg libával kapcsolatos verset, éneket, mondókát tanultunk a gyerekekkel, ötletes, jópofa libabábok és különböző technikákkal készült libás alkotások születtek a kezük nyomán. Mivel ebben az időszakban korán kezd sötétedni, a késő délutáni időpont teljesen megfelelt a felvonulás lebonyolításához és külön örömünkre szolgált, hogy az időjárás is kedvezett ehhez. Miután minden csoport kiválasztott a „libás” repertoárjából egyet, azt elő is adhatta a nagyközönség előtt, majd kezdetét vette az óvodánk körül a szebbnél- szebb lámpásokkal való közös felvonulás. A programunk az óvodánk udvarán folytatódott – a Szülői Szervezet jóvoltából elkészített – közös libazsíros kenyér és meleg tea kínálásával és fogyasztásával. A jó hangulat fokozásához – a tavalyi évhez hasonlóan –  Belényesi Barnabás gitárral kísért gyermekdalai is hozzájárultak, gyerekeink közül sokan tánctudásukat is megcsillantották.                          A délután és az események méltó lezárásának bizonyult az óvoda épületének falára vetített film közös megtekintése Szent Mártonról, annak az embernek az életéről, aki nemcsak a franciaországi Tours püspöke lett, hanem szülőföldjének, Magyarországnak is a védőszentjévé vált legendás jó cselekedetei által. A közösségteremtő, néphagyományápoló rendezvényünk idén is elérte célját és remélhetőleg a szólás mondás sem fog rajtunk, miszerint: „ Márton napján aki libát nem eszik, egész évben éhezik.”

Császár Gizella
óvodapedagógus