Ovitábor 2016.

OVITÁBOR 2016.

A Katica csoport kirándulása a sümegi Várba

  1. június 06-ra szerveztük a korábban a rossz időjárás miatt elmarad kirándulásunkat a sümegi Várba.

A kiránduláson a kísérő szerepet néhány szülő, nagyszülő önként vállalta, melynek a gyermekek is nagyon örültek. Olvass tovább

CSALÁDI NAP ÉS PROJEKTZÁRÓ AZ ÓVODÁBAN

2016. május 28-án tartotta meg az intézmény a hagyományosnak nevezhető Családi Napját. A rendezvény megszokottnak korántsem volt mondható, mivel egyben egy megvalósult pályázati alapú projekt is lezárásra került. A pályázat a tanköteles korú kisgyermekek számára lett meghirdetve néphagyomány ápolás, tehetséggondozás címmel. A pályázaton belül három kis csoport munkálkodott a nevelési év során. Olvass tovább

KIRÁNDULÁS A DADUS NÉNINK HEGYÉRE

2016. május 23-án a Katica csoportot meghívta a csoport dadus nénije, Sedlák Anna, Panka néni saját hegyére. A gyermekek szüleit írásban tájékoztattuk a kirándulásról, melyet mindenki nagy örömmel fogadott, mivel a csoportnak ez volt az utolsó közös kiruccanása.

A csoport izgatottan várta, hogy a hétfői napon a csoportból elinduljunk közösen a Spar bevásárlóközponttól még jó néhány méterre, az erdő alatt található pincéhez. Olvass tovább

ZSÓFIA KUPA ÉS GYERMEKNAP

2016. május 27-én kora reggel érkezett mindenki az óvodába, mivel a közös tízórai után a várlovagok kíséretében indultunk el a Hotel Kapitány Wellness mellett található zöld területre, ahol kezdetét vette a csoportok több állomáson teljesítendő feladata.

Elsőként minden csoportnak egy csatakiáltást kellett közösen elmondani, majd a korábban meghatározott feladatként a „Várkapitány lovát” kellett bemutatni a gyermeknapi rendezvény belépőjeként. Olvass tovább

SZÍNHÁZI ELŐADÁS A KISFALUDY SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

 

2016. május 26-án a három alkalomra szóló bérlet utolsó darabjaként a pápai Pegazus Színház színészeinek előadásában a Csuka parancsára c. orosz népmese feldolgozását láthattuk.

Az előadáson összesen 57 kisgyermek vett részt a csoportokból, akik korábban bérletet Igazi varázsmesét láthattunk, mivel abba a korba hívják a nézőközönséget, amikor az ember még nem ismerte a lehetetlent. Az orosz mesehősök azt tanítják, hogy legyen bármilyen nehéz is az előttük lévő akadály, érdemes megküzdeniük a boldogságért. Ezt a tanítást már a 4-8 éves gyerekek is megértik, sőt képesek erőt meríteni belőle.

A gyermekek közül többekben különböző részlet ragadt meg a képzeletben, de abban megegyezett a vélemény, hogy nagyon színes, mozgalmas előadást láthattunk.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

Nagycsoportosok iskola látogatása

2016. május 17-én, a Ramassetter Vince Általános Iskola intézményvezetőjével előre megbeszélt időpontban indultunk az alsós osztályokba megtekinteni egy igazi tanórát. A nagycsoportosok nagy izgalommal várták már az iskolalátogatást, mivel az egykori óvodai csoporttársaikkal is találkozhattak, valamint megtapasztalhatták azt a helyszínt, légkört, amiről már olyan sokat hallottak az óvó néniktől, szülőktől, testvérektől.

45 fővel indultunk a meghívásra, de a nagy létszám miatt 3 osztályban elosztva vettünk részt a tanórán. Kissé megilletődve léptek először az osztálytermekbe az óvodások, ahol aztán a közvetlen tanító nénik segítségével és egy-egy ismerős arc láttán sikerült oldódniuk. Olvass tovább

Kirándulás Keszthelyen

2016. május 19-én, csütörtökön kirándulni indultunk a szeptembertől iskolát kezdő 45 fő nagycsoportos közül 43 fővel.

Reggel a vasútállomáson gyülekeztünk, majd menetrend szerinti vonattal utaztunk Keszthelyig. A vonatozás mindenki számára – de leginkább akiknek teljesen új tapasztalatot nyújtott – óriási élmény volt. Az állomástól elsétáltunk a kikötőhöz vezető parkhoz, ahol megpihentük és a hátizsákból megreggeliztünk. Ezután a parti sétány mellett található játszótérre indultunk, ahol nagyon hamar birtokba vettük a játékokat, mely sokak számára kihívást jelentett. Olvass tovább

Nyílt nap a sümegi mentőállomáson

2016. május 10-én, kedden a Mentők Napja alkalmából megnyitotta kapuit a sümegi mentőállomás a gyermekek előtt. Kihasználva az adott lehetőséget, délelőtt felkerekedtünk az óvoda csoportjaival, hogy személyesen látogatást tegyünk a sümegi Kompanik Zsófia utcai állomáson.

Nagyon barátságosan fogadtak minket a szolgálatban lévő mentősök, Kovács Tamás  mentőállomás-vezető, szakápoló  megmutatta az udvaron parkoló mentőautót és az abban  található eszközöket, használati rendeltetésüknek megfelelően. Közben praktikus gondolatokkal, kérdésekkel színesítette a bemutatást (mentők hívószáma, milyen sérülés esetén kell mentőt hívni stb.) bevonva a hallgatóságot.

Akadt lehetőségünk Maros Zoltán mentőszakápoló és Gyalog Balázs gépkocsivezető és mentőszakápoló segítségével néhány eszközt kipróbálni ezekből, pl.: végtagrögzítésre alkalmas eszköz, rögzítő gallér, fejrögzítő, gerincrögzítő lap, vákuummatracos rögzítő rendszer stb., majd Bakos Gergely mentőszakápoló segítségével és vezetésével megpróbálhattunk egy gumibabát célszerűen lélegeztetni.

A gyermekeknek nagyon emlékezetes élmény maradt ez a délelőtt, mivel testközelből láthatták és próbálhatták ki az – eddig számukra még ismeretlen – adódó lehetőségeket.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

Zsófia Napok a Kompanik Zsófia Óvodában

Immár negyedik alkalommal rendezte meg az intézmény a Zsófia Napokat, mely Ramassetter Vince feleségének, Kompanik Zsófiának, mint Sümeg első óvoda megalapítójának állít emléket.

2016.május 11-től vette kezdetét a rendezvénysorozat, szerdán délelőtt a megnyitó ünnepség zajlott, melyen jelen volt Végh László polgármester, valamint a hivatali dolgozók közül néhányan. Különösen nagy örömünkre szolgált, hogy szép számmal vettek részt egykori, már azóta nyugdíjba vonult kolléganők is az eseményen.

Az ünnepséget Hujber Jánosné, óvodavezető nyitotta meg köszöntőjével. A bevezető gondolatokat fuvolaszóló követte, majd az intézmény dolgozói „nyújtottak át” egy tavaszi dalcsokrot szeretettel a vendégeknek és az óvoda gyermek csoportjainak.

Ezután az intézmény korcsoportjai egymást követően rövid, vidám, tavaszias hangulatú dalokat, körjátékokat, valamint verseket, mondókákat illetve mesejátékot adtak elő.

Az óvodások egymás műsorát szívesen, figyelemmel kísérve, kíváncsian hallgatták végig.

A rendezvény következő két napjára (május 12., május 13.) a szabadba tervezett programokat az esős, kiszámíthatatlan időjárás miatt el kellett halasztani.

 

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

ovi.zsofianapok ovi.zsofianapok2 ovi.zsofianapok3 ovi.zsofianapok4 ovi.zsofianapok5 ovi.zsofianapok6 ovi.zsofianapok7 ovi.zsofianapok9 ovi.zsofianapok10 ovi.zsofianapok11 ovi.zsofianapok15 ovi.zsofianapok16