EGÉSZSÉGHÉT A KOMPANIK ZSÓFIA ÓVODÁBAN

A hagyományokhoz híven idén is november hónapban szerveztük meg az egészséghetet az óvodánkban 2015. november 16-20-ig. Az egészséget érintő fontosabb tudnivalókat, tényeket minden csoport egyénileg, a saját elképzelése alapján valósította meg. A mi csoportunkban (Katica csoport) a következőképpen dolgoztuk fel az egészség témakörét az adott héten:

Hétfőn az emberi testet ábrázoló nyomdázás során elevenítettük fel és neveztük meg a testrészeket a kisfiú és kislány alak formájában, melyet aztán mindenki önállóan, az évszaknak megfelelően látott el ruhadarabokkal. Majd találós kérdéseket tettünk fel a különböző testrészekre vonatkozóan, amit kibővítettünk ehhez illő mesével (Marék Veronika: A csúnya kislány), mondókával.

A keddi napon a fogápolás témakörét jártuk körbe (mikor, milyen módon, hány alkalommal tisztítjuk meg a fogainkat, mikor, hol, kivel, milyen gyakorisággal szükséges ellenőriztetnünk fogainkat?). Ehhez kapcsolódóan definiáltuk az „egészséges” és „egészségtelen” szavak jelentését és válogattunk mindkét csoportba tartozó ételeket, italokat, melyből plakát is készült, valamint a témát lezárva Hanna Künzel – Günter Schmitz: Fognyűvő manócska c. meséjét hallgatták meg az óvodások.

Szerdánként van a csoportunk tornafoglalkozása, ezért délelőttre kinti programot terveztünk a friss levegőre. Néhány szülő segítségével a Várcsárda melletti játszótérre kirándultunk. A jó időnek köszönhetően az egész délelőttöt sikerült a szabadban töltenünk, tízóraira pedig egészséges falatokat (alma, körte, szőlő, sárgarépa, aszalt alma, aszalt szilva) vittünk magunkkal, melyet jóízűen fogyasztottak el a gyerekek.

Csütörtökön Kupovits Renáta védőnő érkezett a csoportunkba, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról beszélt a gyermekeknek, melyhez az Alma együttes Szuperkuka c. zenés videó felvételt mutatta be, hogy még emlékezetesebbé tegye a gyermekek számára az elhangzottakat. Mindezt követően az érzékszerveket érintő játék következett. Az érzékszervek valamint az érzékletek által nyújtott észlelésre alapoztuk a különböző formájú, illatú, tapintású, hangú tárgyak, eszközök felismerését. Az érzékszervekkel történő megismerés után bekötött szemmel kellett a gyermekeknek megnevezni, mit tartanak éppen a kezükben. Igazán érdekes és izgalmas volt a gyermekek számára a játék. Ezen a napon a rendszeres gyümölcsfogyasztáson kívül az egyik szülő jóvoltából megkóstolhattuk a birsalmasajtot is.

Az egészséghét befejező napján, pénteken összefoglaltuk a történteket, valamint az előző napok főbb jellemzőit gyűjtöttük össze a korábban hallottakról. Ezt követően gyümölcssalátát készítettünk, ami nagyon ízlett a gyermekeknek.

Ezúton szeretnénk megköszönni a csoportunkba járó gyermekek szüleinek – akik bármilyen módon hozzájárultak (gyümölcs, zöldség), illetve segítettek (gyermekek kísérése), hogy a hét a tervezett módon kerülhessen megrendezésre.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

DIGITAL CAMERA DIGITAL CAMERA DIGITAL CAMERA 20151120_091208 20151120_091511 20151120_092554

MÁRTON NAPI LÁMPÁS FELVONULÁS

2015. november 11-én, szerdán késő délutánra szervezte meg a Kompanik Zsófia Óvoda a már tradicionálisnak mondható Márton napi lámpás felvonulását. Az óvodás gyermekek Márton nap alkalmából lámpást készítettek. A jeles napra való felkészülés ideje alatt megismerkedtek Szent Márton legendájával, a nap időjósló hiedelmeivel, valamint a naphoz fűződő lakomák jelentőségével. Ez alkalomból számos libás dalt, körjátékot, illetve verset tanultak.

A meghirdetett felvonulásra szép számmal érkeztek a gyermekekkel szülők, hozzátartozók, akiket a csoportok libazsíros falatkákkal láttak vendégül. A gyermekek a tanult dalokat, verseket bemutatták a szülőknek.

Ezután az udvaron gyülekeztünk a felvonulásra, ahol Hujber Jánosné óvodavezető köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Hétszínvirág csoportból, Beregszászi Barna elevenítette fel a naphoz tartozó legendát.

Majd elindult a menet, amely az óvoda körül az intézmény épülete mellett fekvő utcákat érintve haladt. A gyermekek véleménye alapján csodálatos látványt nyújtott a megannyi kis lámpással felvonuló tömeg.

Nagy öröm volt látni, milyen nagy létszám vett részt a meghirdetett programon, melyet a mai napig is felemlegetnek a gyermekek.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

4 12291936_919483614766509_8524528668046345020_o3

Katica csoport az idősek otthonában

Az Idősek Világnapja alkalmából csoportunk felkérést kapott, hogy egy kis műsorral kedveskedjünk az otthon lakóinak. A gyerekeknek előtte elmondtuk, hogy hova megyünk, kiknek fogunk műsort adni. Aranyosak voltak, sokat kérdezgettek az idős nénik, bácsik felől.

Összeállításunk az őszről szólt, az időjárás változásairól, a szélről, a költöző madarakról, a szüretről stb.. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, szépen hangosan adták elő az ismert verseket és dalokat, melyeket táncokkal tettük színesebbé.

A nénik, bácsik szinte mozdulatlanul nézték végig a műsort, talán egy kicsit a saját unokájukra, dédunokájukra emlékeztették őket a gyerekek. Láttuk egy-egy könnycsepp is megcsillant a szemükben.

Örültünk neki, hogy ott lehettünk és egy kis vidámságot és örömöt vihettünk az életükbe.

Bécsiné Ruzsa Krisztina

óvodapedagógus

katica1 katica2 katica3

Őszi Galéria megnyitó

2015. október 15-én délelőtt tartottuk óvodánkban az őszi galéria megnyitót. Ebből az alkalomból a Katica csoport az ősz hangulatát és főbb eseményeit idéző versekkel, énekekkel, körjátékokkal tűzdelt műsorral kedveskedett a vendégeknek. A gyermekek felkészítését Bécsiné Ruzsa Krisztina és Balogh Ildikó óvodapedagógusok végezték. A galéria díszítésénél az óvoda csoportjainak színes, különböző technikákkal készült őszi munkáiból válogattunk.

A hagyományokhoz híven a műsorért felelős csoport minden évben egy meglepetés vendéget hív, akinek munkáit a galériában kiállítják. Ebben az évben a meghívott vendég a műsort követően, Illésné Pujszter Hajnalka volt.

Az alkotó nemcsak bemutatta egyéni munkáit és az ahhoz szükséges „alapanyagokat”, eszközöket, hanem röviden elmesélte a gyermekeknek, mikor kezdte meg – az azóta már hobbiként működő – kézimunkák, ajándéktárgyak sorozatos készítését.

Ezt követően bárki feltehette a kiállított kézimunkákkal kapcsolatban megfogalmazódott kérdéseit. A műsor befejeztével a vendégek vegyesen összeállított őszi gyümölcstálról kóstolhattak.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

ovisok1 ovisok2 ovisok3 ovisok5

OVIOLIMPIA A SÜMEGPRÁGAI ÓVODÁBAN

Október 9-én került megrendezésre az V. Oviolimpia a sümegprágai óvodában. Kilenc település óvodájának tizenkét csapata mérte össze tudását.

Ebben a nevelési évben óvodánkból a Süni és a Katica csoportosok vettek részt ezen a megmérettetésen. Sajnos az idő nem igazán kedvezett a program szabad téren való lebonyolításához, ezért az óvoda épületében és közvetlen környékén zajlottak le a különböző feladatmegoldások és játékok a 8 állomáson.

Lehetőségük volt arra is, hogy közvetlen közelből megfigyelhettek és megsimogathattak néhány kisállatot pl.: aranyhörcsögöket, teknősöket és nyulakat. Végül az ezek által fogyasztott takarmányokat kellett felismerniük, illetve a szalmát és szénát megkülönböztetniük. A következő állomáson a sümegi mentősök tartottak egy rögtönzött bemutatót, ami után kikérdezték a gyerekeket a hallottakról, a gyerekek hibátlanul megválaszoltak a kérdésekre. Volt olyan kérdés, ami itt nem hangzott el, de a gyerekek- mivel tavasszal voltunk a mentőállomás nyílt napján, és ott elhangzott- tökéletes választ adtak.

Két állomáson az ügyességé, a mozgásé volt a főszerep. További két állomáson megmutathatták a gyerekek mennyi éneket, verset és mondókát tudnak a környezetükben élő állatokról, növényekről. A környezeti nevelés is szerepet kapott, hiszen az utolsó előtti állomáson zöldségek és gyümölcsök felismerése zajlott becsukott szemmel, legvégül pedig a szelektív hulladékgyűjtés volt a feladat, ahol a Katica csoportosok maximális pontszámot kaptak. Igaz, a feladat nem volt ismeretlen, hiszen Zöld Óvoda lévén sokat foglalkozunk a tanév során ezzel a témával.

A verseny után fakultatív programra is volt lehetőség: a tűzoltó autóval ismerkedhettek meg a gyerekek, mindenki kipróbálhatta egy utazás erejéig a tűzoltó autót, ugráló vár és udvari játékok is a rendelkezésükre álltak, mivel délutánra már a nap is kisütött.

Ebéd után a Mézengúz együttes adott koncertet a Művelődési Házban. A gyerekek nagyon élvezték, táncoltak, tapsoltak, énekeltek. Majd végül következett az várva várt eredményhirdetés, az első helyezett a kehidakustányi óvoda csapata lett /jövőre ők rendezik az olimpiát/, második a mi Katica csoportunk, harmadik pedig a Sümegcsehi Lurkó Óvoda Madárbarát nevű csapata lett. Nagy volt az öröm, hiszen a győzelem mellett egy-egy csoki torta is jutott a dobogósoknak, melyet természetesen a Süni csoportosokkal megosztva az utolsó szeletig elfogyasztottunk. Kissé fáradtan, de nagy örömmel indultunk haza.

Bécsiné Ruzsa Krisztina

óvodapedagógus

 kids

A második helyezést elért Katica csoport:

Borbás Dávid, Bécsi Zsóka,

Vincze Ákos, Nagy Attila, Bárány Panna és Orbán Eszter

A Népmese Napja

2015. szeptember 30-án a Népmese Napja alkalmából a Kompanik Zsófia Óvoda óvodapedagógusai egy meglepetésműsorral kedveskedtek a gyermekek számára. Feldolgozandó történetként „A Szállást kérő róka”című mesére esett a választás.

A mesét előkészítő próbák során folyamatosan finomítottuk, formáltuk a mese eredeti történetét. A díszlet és a jelmezek megtervezése, kialakítása közben mindenki hozzáfűzte egyéni gondolatait, ötleteit ezzel is elősegítve a mese mondanivalójának még könnyebb „közvetítését”az apró nézőközönség felé.

Az óvodai csoportos foglalkozások során mindig említést teszünk az éppen aktuális évközi hagyományőrző ünnepekről, jeles napokról, ezért a kisgyermekek közül többen sejtették, hogy mesedramatizálást fognak látni.

A tornateremben a választott meséhez illő, annak hangulatát visszatükröző díszlet várta a folyamatosan érkező csoportokat. A mesélő bevezető soraival indult a történet eseménye, majd ezt követően megjelentek az óvodapedagógusok által alakított, jelmezbe bújt meseszereplők. Nagyon érdekes volt látni, ahogy a kisgyerekek egymás után fedezték fel a jelmez alatt saját óvó nénijüket. A felismerés nagy izgalommal töltötte el őket.

Az óvodások, bölcsődések a dramatizálás közben sorra felvették az ilyenkor szokásos magatartást, amelyben a figyelmen, a merengésen kívül benne van az is, hogy a gyermek kilép a hétköznapokból, várja a rendkívülit, a különöset, a csodálatosat. Az átélés mértékét növelte, hogy a mesemondó alkalomadtán egy-egy kérdéssel vonta be a kisgyermekeket a mese cselekményének továbblendítésébe. A képzeletük aktívan közreműködött a mese néhány jelenetében, amikor a cselekmény egy-egy rövid pillanatig a paraván mögött zajlott tovább. A mesedramatizálás végén jelmezesen felvonulva óriási tapssal jutalmaztak meg minket a gyerekek.

Mindannyian nagyon élvezték az előadást, örömteli pillanatokkal sikerült őket megajándékoznunk!

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szüreti mulatság

A Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde intézményi szüreti mulatságára 2015. szeptember 25-én délelőtt került sor. Eredetileg az udvarra tervezett program az esőzés miatt a tornaterem falai között került lebonyolításra. A szomorkás, őszies idő ellenére mindenki nagyon izgatottan, kíváncsian várta a rendezvényt.

Hujber Jánosné óvodavezető nyitotta meg a programot, köszöntve és egyben egy közös énekes felvonulásra invitálva a résztvevőket. Ezután a Cirmi csoport óvodásai adtak elő műsort, Varga Károlyné és Gersits Anita óvodapedagógusok vezetésével. A tornaterem díszítése, a színes műsor jelenetei hűen tükrözték és elevenítették fel a hagyományos szüret hangulatát.

Nagy élményt jelentett az óvodások számára, hogy ünnepi-, esetleg népies ruhát öltve a többi csoporttal közösen vettek részt a műsort követő vidám hangulatú táncmulatságon.

A gyermekek nagyon élvezték a programot, sokan közülük a program befejeztével nehéz szívvel indultak vissza a csoportszobákba. Többen pedig a délutáni pihenésből felébredve önfeledten emlékeztek vissza a délelőtt történtekre.

Balogh Ildikó

óvodapedagógus

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szüreteltek a Süni csoportosok

Egy gyönyörű, szeptemberi délelőtt felkerekedtünk Süni csoportosainkkal, hogy Zsuzska óvó néniék szőlőjébe szüretelni menjünk. Tízóraizás után indultunk, hiszen a hosszú útra erőt kellett gyűjteni. Elkísért minket három anyuka és egy nagymama is, valamint kedves, volt óvó nénink Anci néni és Dóra néni. Nagy izgalom előzte meg e napot, hiszen többen még nem szüreteltek sohasem, kirándulni pedig mindig nagyon jó. Miután ez a szőlőhegy már Sümeg külterületén található, így egyik kis óvodásunk apukája, aki rendőr, felajánlotta, hogy a kinti útszakaszokon oda-vissza rendőri kíséretet kapunk. Már ez nagy élményt jelentett számunkra, több kisfiú már bejelentette, hogy nagykorában rendőr lesz. Az egy órás gyalogutat meglepő módon mindenki nagyon jól bírta. Közben lehetőségünk volt a természet szépségeiben gyönyörködni. Miután odaértünk, mindenki elfogyaszthatta a hozott kis elemózsiáját, aztán kezdődhetett a munka. Természetesen előtte megbeszéltük, hogy a lányok ollóval szüretelnek, s nagyon óvatosan kell bánni ezzel az eszközzel. A fiúk voltak a puttonyosok, jelen esetben nagy vödröket cipelve. A lányok vidáman hívogatták őket:” Ide jöjjön a puttonyos!” A munka közben nem maradt el dalos repertoárunk sem, vígan zengtük a szüreti dalainkat /Lipem-lopom, Érik a szőlő, Ettem szőlőt, Édes ősz jött/ s mondogattuk mondókáinkat /Szőlő érik, Lyukas dió, Hijnye-Hujnya/ S mivel „Sok kéz hamar kész”, az egy sor szőlőt igen hamar leszedtük. Kis puttonyosaink a darálóhoz vitték a szőlőt, s kezdődhetett a darálás folyamata, melyben szépen, sorban mindenki részt vett. Aztán az ügyes kezek összenyomkodták. Jó móka volt a „trutyizás”! Végül átmerhették a présbe mindezt és felnőtt segítséggel kipréselhették a szőlő levét, a finom, édes mustot. Ezt mindenki megkóstolhatta. Az ügyesebb lányok még a vödrök elmosásában is segítettek. Természetesen ezek után a hatalmas, füves területen még játszhattak gyermekeink. Előkerültek a labdák, a kugli játékok. Közben az anyukák már főzték számunkra a bográcsban a paprikás krumplit. A jó illatok és a hegyi levegő, no meg a fáradságos munka, meghozta mindenki étvágyát. A szabadban asztalhoz ültünk és elfogyasztottuk a finom ebédet. Utána egy kicsit leheveredhettek a plédekre és egy szép mesét is meghallgathattak óvodásaink. Persze nem tartott sokáig a pihenés, mert vonzotta őket még a játék. Így aztán körjátékoztunk és labdáztunk egyet, majd egy kis iszogatás után ismét felkerekedtünk, hogy visszainduljunk az óvodába. Azt gondoltuk, hogy jól elfáradva tovább tart majd a hazaút, de tévedtünk, bő félóra alatt már vissza is érkeztünk az oviba. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy felejthetetlen élményben volt részünk. Köszönjük Zsuzska néninek és családjának a lehetőséget és köszönjük kísérőinknek is, hogy velünk tartottak, s olyan finom ebédet készítettek kis szüretelőinknek!

Kizmus Tamásné

óvodapedagógus

11990459_906003516137264_3621690074844441516_n 11998843_906088756128740_2285775681800885888_n 12003341_906586516078964_8963062687769260285_n 12009559_906090562795226_5190260369125794911_n 12027716_906094942794788_1976272067952085870_n 12032235_906000072804275_8588914093850594912_n 12036906_906592396078376_8476582567864663807_n 12038135_906001452804137_7323610168473039866_n 12038290_906582049412744_3478264029205377024_n 12042803_906586746078941_4568387621307256265_n 12046566_906583086079307_1844698356487341180_n 12049207_906072256130390_3807586405069516163_n

CSALÁDI NAP AZ ÓVODA UDVARÁN

Június 6-án került sor a II. Családi nap szervezésére. A programot – melynek a célja, a család és óvoda, valamint a különböző csoportokba járó gyermekek szülei közti kapcsolat erősítése – a szülői szervezettel közösen valósítottuk meg.

A megnyitót követően Pintérné Németh Bernadett vezetésével a Szivárvány tánccsoport gyermekeinek bemutatója megteremtette a hangulatot a naphoz. A táncosok és az apukák közreműködésével kitáncoltuk a Csiga és Napocska csoportos fiúk által állított májusfát.

Közben a szülők bográcsaiban forrtak már az ínycsiklandozó finom étkek. Az óvoda udvarának közepén a Bakonyi népi fajátékos játékai biztosítottak játékos tevékenységi lehetőséget a gyermekek számára. A fák árnyékában az óvodapedagógusok segítségével barkácsolás és arcfestés folyt. A mozgásos versenyjátékokba a gyermekek szüleikkel együtt vettek részt. Ebéd előtt megérkeztek a traktorok, kisebb – nagyobb, melyeket a gyermekek megcsodálhattak és felülhettek rájuk. Ezek a gépek főként a fiúk számára voltak népszerűek. A kislányok érdeklődését a polgárőrség lovasai és lovai keltették fel. Az óvoda udvarára érkezve lehetőséget biztosítottak a gyermekek számára, hogy felüljenek a lovak hátára.

Egy kolléganőnk a gyermekek nagy örömére elhozta néhány csirkéjét. A fák árnyékába elhelyezett házi kedvenceket szinte egész nap körülvették az érdeklődők.

A nap zárásaként a Világszép Nádszálkisasszony c. mese dramatizálását tekintették meg a családi nap résztvevői. A szerepeket a szülők és az óvodapedagógusok közösen vállalták. A gyermekek nagy izgalommal figyelték szüleiket és óvónőjüket belebújva egy-egy mesehős szerepébe. Nagy tapssal jutalmazták az előadást.

A jól sikerült nap után mindenki kellemesen elfáradva szép élményekkel tért haza.

 

Hujber Jánosné

óvodavezető

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG 3 NAPOS OVITÁBOR

Ebben a nevelési évben első alkalommal szerveztünk Ovitábort a tanköteles gyermekek számára 2015. június 15-18-ig.

A tábor naponta 8 órától 15 óráig tartott, az utolsó napon pedig 13 óráig. Minden nap közös reggelivel és egy kis mozgásfejlesztéssel indult. Az étkezést a gyermekeknek az óvodában biztosítottuk, egy nap kivételével, amikor az ebédet Sümegprágán a szabadban fogyasztották el. A tábor programja változatos volt. Első nap a Hotel kapitány Wellness****-ben fürödtünk, ebéd után pedig megtekintettük a volán szerelőműhelyét, ahol bepillantást nyertünk az autóbuszok karbantartásának és javításának munkáiba.

Második nap Sümegprágára utaztunk, ellátogattunk a Kalla sajtüzembe, ahol megfigyeltük a sajtkészítés fázisait, valamint egy sajtkóstolón is részt vettünk. A sümegprágai focipályán különféle sorversenyekben, versenyfeladatokban vettek részt, valamint szabadon választott játékokat is játszottak. Délután ellátogattunk Jánosmajorba, ahol Tóth Tamás vezetésével megnéztük a tehenészetet, és a végén saját készítésű joghurtot és sajtot is kóstolhattak a gyermekek.

Harmadik nap reggeli után egy mesét követően, kirándulni mentünk Papp Lászlóné Andi nénihez, ahol megnéztük a baromfiudvart, csibéket simogattak, állatokat etettek. Visszafelé pedig megtekintettük a Püspöki palotát.

 

A gyermekek mind a három nap nagyon jól érezték magukat, szép és maradandó élményekkel gazdagodtak.

 

Köszönjük szépen minden támogatónknak, akik hozzájárultak az Ovitábor sikeréhez, lehetőséget biztosítottak a programok megvalósításához.

 

  • Papp Imre várkapitány és családja
  • Kalla család Sümegprága
  • Tóth Tamás Jánosmajor
  • Papp Lászlóné óvodapedagógus
  • Volán telep Sümeg

 

 

Gersits Anita

óvodapedagógus

 

20150615_093814 20150615_132759 20150615_132946 20150616_103513 20150616_115537 20150617_104153 20150617_115603